menyasszonyfektetés

Teljes szövegű keresés

menyasszonyfektetés: a lakodalom fontos, korábban jogi jelentőséggel bíró aktusa, amelynek keretében a menyasszonyt és vőlegényt a lakodalmi tisztségviselők fektették le együtt, a lakodalmas ház egy lezárható helyiségében (jobb híján gyakran a padláson), ahol néhány órára magukra hagyták őket, hogy az elhálás megtörténhessék, majd ugyanők ébresztették fel őket és bocsátották ki, az elhálás megtörténtének megállapítása után. A menyasszonyfektetést néhol gyertyás tánc vezette be, utána a fiatal párt a menyasszonyfektetés helyére vezették. Itt a menyasszonynak olyan jelképes cselekményeket kellett végrehajtania, amellyel kifejezte, hogy leendő férje elsőbbségét elismeri (pl. lehúzta lábbelijét). A tisztségviselők közül főleg a nyoszolyóasszony működött közre. Az ébresztés után a magyar nyelvterület K-i részén szokásban volt a menyasszony szűzességét bizonyító lepedőt közszemlére kitenni; ha ez nem bizonyosodott be, a menyasszony megszégyenült, s a vőlegény családja elégtételt követelhetett. A menyasszonyfektetés előtt termékenységvarázsló ( termékenységvarázslás) cselekményt hajthattak végre a segédkezők: pl. gyermeket hempergettek meg az ágyon. Szokás volt a nászágyba olyan tárgyakat elrejteni, amelyek megmozdításra hangot adtak, ez azonkívül, hogy kontrollálási lehetőséget nyújtott, a mulató násznépet szórakoztatta. A menyasszonyfektetés szokása már az emlékezetben is alig lelhető fel. ( még: házasságkötés szokásköre) – Irod. Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae (Monumenta Hung. Hist., Pest, 1863); Gönczi Ferenc: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése (Kaposvár, 1914); Gönyey Sándor: Diósjenői menyasszonyfektetés (Ethn., 1935).

Gyertyás tánc menyasszonyi koszorú levételekor (Szada, Pest m.)
Györgyi Erzsébet

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages