oltár
oltár: asztalszerű építmény a r. k., gör. kat., gör.-kel. és ev. templomban, ahol a különböző szertartásokat végzik (áldozás, ima). A néphitben gyakorolt s a templomban véghezvitt → mágikus eljárások legtöbbje körülötte zajlik le. A felette elmondott → mise adja meg gyógyító, betegségűző, szerencsét hozó erejét mindannak, amit mágikus céllal az oltárra, a terítő és vánkos alá tesznek vagy rejtenek. Már a Debreceni Codex megemlíti azt a hiedelmet, hogy az elszáradt menta az éjféli misén (→ karácsony) az oltárra téve újra kizöldül. Bácsban a → pünkösdi mise alatt oltáron tartott koszorú porával dörzsölgetik a szemmel vert gyermeket. Egy 18. sz. közepéről való csepregi feljegyzés szerint a gyermek szem- és szájtörlő kendőcskéjét az oltárra teszik, hogy jó alvó legyen. 17. sz.-i szokás volt, hogy a gyermekágyi avatás befejezése után az anya a bábával az oltárt körüljárta (→ körüljárás). Az oltár tartozékai a hit szerint gyógyításra is alkalmasak voltak, pl. Göcsejben úgy tartották, hogy az oltárterítő sarkával ledörzsölt csecsemő arca megtisztul minden csattogzástól. Biharban a fájós fogat az oltárdeszka kis szilánkjával piszkálgatták. – Irod. Szendrey Zsigmond és Szendrey Ákos: Részletek a készülő magyar babonaszótárból (Ethn., 1940).
Diószegi Vilmos
