Ormánság | Magyar néprajzi lexikon

Teljes szövegű keresés

Ormánság: Baranya m. DNy-i szögletében Sellye és Vajszló környezetében egyes meghatározásoktól függően 45–22 községnyi terület. Nagy múltú élő népi tájnév. Korábban lényegesen kiterjedtebb terület megjelölésére szolgált. A Ny-baranyai sík, erdős terület Árpád-kori (1257) neve Ormán volt, Szigetvár és Szentlőrinc is beletartozott (→ Aljvidék). A ma Ormánságnak nevezett terület Árpád-kori neve Ormánköz, ill. Bőköz. A tájfogalom kiterjedtebb területre vonatkozott még a reformációt követő időkben is, amint az egyházban egyházigazgatási egységként szinonim előfordulása a 17. sz. végéről tanúsítja, a Superintendentia Barovia egyik egyházmegyéje volt a Tractus Superior sive Ormánság = Felsőbaranyai egyházmegye. Így a Dráva mente ref. községeire való leszűkítése feltehetőleg újabb fejlemény. – Az Ormán földrajzi név eredete vitatott. Valószínűleg egy „erdő” jelentésű török szóból származik. Felmerült finnugor származtatása is, eszerint +or, +urmán, +ormány „hát, kiemelkedés” jelentésű szóból ered. Különben Baranya számos pontján bukkannak fel korai középkori forrásainkban török eredetű helynevek. A honfoglalás idején a mai szűkebben vett Ormánságban és környezetében szláv lakosságot talált a magyarság, erre vallanak egyes folyóvizek és falvak nevei. Az itt talált szlávok valószínűleg hamarosan felszívódtak a magyarságba. A késő középkorban az alföldi parasztság műveltségével azonos jellegű kultúra kifejlődésével kell számolnunk (pl. lakóházfejlődés); D-alföldi kapcsolatokra vall az Ormánság népének őző nyelvjárása is. A vidék kedvező földrajzi adottságai ellenére a hódoltság alatt nagyon erősen elpusztult. (Különösen a Szigetvárott vívott harcok során.) Polgárosult közösségei elmenekültek, részben a → Kiskunság területén húzódtak meg. Később visszatelepedtek, de némely községe sohasem éledt újjá. A 18. sz. során a lassan, zökkenőkkel beálló új rendben meginduló élete a paraszti polgárosulás irányában fejlődött. Korlátozott volta azonban anyagi deklasszálódást és tudati válságot indított el. Erre vezethető vissza az Ormánság demográfiai válsága, az „egyke”-kérdés is. A késő középkorban országos viszonylatban is kiemelkedő szintű baranyai táj e vidéke a törökellenes felszabadító háborúktól a közelmúltig feltartóztathatatlanul periferikussá vált; ármentesítése, közlekedéshálózata, kereskedelmi kapcsolatrendszere, iskolahálózata stb. nem épült ki korszerű szinten. Ezért a 19. sz. második felétől, de különösen a 20. sz. első felében a szépirodalom, a publicisztika és a néprajz érdeklődésének kereszttüzébe kerülve, országosan ismertté vált. – Irod. Elek Péter–Gunda Béla–Hilscher Zoltán: Elsüllyedt falu a Dunántúlon – Kemse község élete (Bp., 1936); Kiss Géza: Ormányság (Bp., 1937); ifj. Kodolányi János: Problémák az ormánsági etnikai csoport körülhatárolásában (Népr. Ért., 1958); ifj. Kodolányi János: Ormánság (Bp., 1960); Zentai János: Adatok az Ormánság néprajzi határának megállapításához (A pécsi Janus Pannonius Múz. Évkve, 1966); Zentai János: Az Ormánság nyugati határa és belső tagolódása (A pécsi Janus Pannonius Múz. Évkve, 1971).