öröklés
öröklés: 1. az a folyamat, amelyben – és amelynek szabályai szerint – valamely személy (örökhagyó) vagyontárgyai és személyéhez fűződő jogai (hagyatéka) halála esetén utódaira szállnak. Ezek a szabályok leginkább az örökhagyó akaratnyilvánításának lehetősége, az öröklés tárgya és az örökös öröklési képessége, az eljárás szempontjából szorosan összefüggésben állnak a társadalmi és gazdasági viszonyokkal, irányadó kultikus elemekkel. – Az öröklés az emberi együttélésnek régi, de nem alapjelensége, mert függvénye a tulajdon, közelebbről a magántulajdon kifejlődésének (közös tulajdon esetében a tulajdonos jogi személye, egyesek halála ellenére, generációkon keresztül változatlan maradhat). Feltételezhető, hogy kezdetben a magántulajdon (személyi tulajdon) kizárólagos tárgyát képező, a napi használat céljait szolgáló és egyénileg előállított dolgok (munkaeszközök, fegyverek stb.) a tulajdonos személyéhez olyannyira hozzátapadtak, hogy attól nem voltak elválaszthatók és halála esetén e tárgyakat sírjába helyezték, elégették (pl. házát felgyújtották) vagy feláldozták. Ha pedig ezekre már nem került sor, mert a tárgyak sorsa a tulajdonostól elválhatott, az öröklés abból állt, hogy a leszármazók az elhunyt vagyontárgyait, beleértve nemzetségi és családi isteneit, totemeit is, szükségszerűen mint az örökhagyó személyiségének folytatói egyetemes háramlással, az öröklés kezdeti módján szinte automatikusan vették át. – Az örökhagyónak évezredeken keresztül nem volt rendelkezési joga személyes vagyontárgyai sorsa felől: ezen kezdetben csak korlátozottan segített az elsősorban vallási célokra szóló végrendelkezés (→ végrendelet), amely már akaratnyilvánítását tette lehetővé. Hosszú időn keresztül nem lehetett öröklés tárgya a föld, amit nemzetségi és családi kötöttségek korlátoztak. A primitív társadalmak is ismerik a személyhez fűződő jogokat, az ún. szellemi tulajdont (pl. egy-egy rítus, mágikus eljárás stb.), amelyek úgy örökölhetők, mint az egyéb vagyontárgyak (még a középkorban is hittek abban, hogy a boszorkány átadja „tudomány”-át kiválasztott utódjának). – Az öröklés módjára nézve is érvényesültek különböző megkötöttségek, mert alapulhatott egyenlő jogokon, a nemek szerinti megkülönböztetésen [pl. a fiág (→ fiági öröklés) vagy a női ág előnyben részesítésén vagy kizárólagosságán], a → legfiatalabb fiú jogán vagy a → legidősebb fiú jogán. Előfordult, hogy a patrilineáris és a matrilineáris öröklés (→ apaági leszármazás, → anyaági leszármazás) együtt keverten jelentkezett. „A melanéziai Ontong-Jáva szigeten a nők vagyona (kert, ház, földművelő eszközök stb.) anyai ágon nőről nőre, anyáról leányra szállottak; ugyanakkor a férfiak tulajdonát (csónakok, halászó eszközök stb.) anyagi ágon férfitól férfi örökölte” (Bodrogi Tibor). – Az öröklés joga elsősorban a leszármazókat (→ leszármazók [lemenők] öröklése) illette; ezek hiányában rendszerint a felmenők (→ felszállók [felmenők] öröklése) javára nyílt meg az örökösödés, vagy egyes népeknél kifejezetten – az oldalág (→ oldalág öröklése) részesült előnyben, sokszor függve a javak ősi (→ őrség), → szerzeményi javak ingó vagy ingatlan voltától is. – Az öröklés szabályai rendkívül változatosak voltak országonként és népenként; különösen figyelemre méltó kuriózumok olvashatók a primitív népek társadalmának szokásait megörökítő leírásokban. Rendszerint törvények határozzák meg a fejlett államokban is az öröklés uralkodó és kötelező szabályait (törvényes öröklés), de minden állam elismeri a végrendeletalkotás lehetőségét is. E szabályok mellett vagy ellenére a hagyományokat átmentő vagy a törvényi öröklés elveivel szemben a közmeggyőződést hűen tükröző új megoldásokat tartalmazó → öröklési jogi szokások is érvényesülnek, amelyeket egyes országokban sok esetben még a bírósági gyakorlat is elismer (→ még: osztály, → törzsöröklés). – 2. Az öröklés kifejezést a néprajzban gyakran használják a hagyományozás értelmében. – Irod. Gans, E.: Das Erbrecht in weltgeschichtlicher Entwicklung (Berlin, 1924–35); Bodrogi Tibor: Társadalmak születése (Bp., 1962); Tárkány Szücs Ernő: Results and Task of Legal Ethnology in Europe (Ethnologia Europaea, 1967); Birket-Smith, K.: A kultúra ösvényei: általános etnológia (Bp., 1969).
Tárkány Szücs Ernő
