pad, lóca, padszék
pad, lóca, padszék: 1. több személyes ülőbútor. – Az ülőpad kialakulása, ill. a tároló szerepű → padka átalakulása ülőhellyé a szék és a vele járó, leeresztett lábbal való ülésmód általánossá válása nyomán következett be. Kezdetben a pad a fal mentén futott körbe, így Mezopotámiában az i. e. 3. évezredben. Idővel létrejött a fából készült pad, mely a szék főbb szerkesztésmódjait követte. – A magyar parasztházban a pad a legfontosabb szerepei szerint: a) sarokpad (kettős vagy kétágú pad), a szobabeli → szentsarokban elhelyezve. – b) ágy előtti pad, – c) ház előtti pad. A magyaroknál a pad a letelepedést követően, a szilárd építésű házakban terjedt el. Az Árpád-kori szolgálónépek veremházaiban a későbbi sarokpad szerepét a padka töltötte be, mely a szentsaroknak megfelelő szögletben ásott ülőgödör mentén, a falnál húzódott. Ezt váltotta fel fokozatosan a valódi pad. Korábban ez földbe vert karólábakra vagy agyagos földből emelt sárlábakra fektetett deszka volt. Ez maradt általános a mátraalji palócoknál a 19. sz. végéig, ahol – mivel külön hálókamra volt az ágyak számára – a pad az egész lakószoba fala mentén körbefutott (körülpad). Az egyszerűbb megoldású padokat a gazdaságilag fejlettebb vidékeken, az → asztalosbútor terjedésével párhuzamosan a 18. sz.-tól kiszorította a fából való pad, melynek általában már támlája is volt (karospad, karoslóca). Ez utóbbinak elterjedt korai formája becsapolt lábú, deszkatámlás, a hasonló karosszéknek megfelelő. Keskeny, hosszúkás ládákat is használtak padként (padláda, ládás pad, hosszúláda), ilyen lehetett az → eleségesláda is. A padláda különösen elterjedt Erdélyben – itt a ládarész nélküli pad neve lelketlen pad –, mely fölé szokásban volt padtámlát helyettesítő deszkát alkalmazni (→ falravaló). Már a 19. sz. első felétől használatosak Mo.-on tömör deszkatámlás, deszkalábas sarokpadok is. A 19. sz. derekától a vázas felépítésű, kávás, rácsos hátú pad (srágláspad) és a → kanapé, ill az ággyá kinyitható → padágy terjedt el. A sarokpad két alkotóelemét keleten egymás mellé helyezték, nyugaton egymáshoz szabták, ill. rögzítették, esetleg még → tékával vagy → Mária-házzal is egybeépítették. – Az ágy előtti pad lehetett állandóan ott álló vagy alkalmilag, az ágy kiszélesítése céljából odatett (hálópad, hálólóca). Korai formája a támla nélküli, becsapolt lábú hosszúszék. A támlás formák közül gyakori volt a deszkatámlás pad, ennek változata a csuklós támlájú pad (→ rengőpad). – A ház előtti pad gyakran egy lefektetett fatörzs vagy két cövekkel alátámasztott palló. Erdélyben néhol tető védi (→ szakállszárító). A Dunazug-hegység környékén, elsősorban német falvakban elterjedt a kőből faragott utcai pad. – A támlás sarok- és ágy előtti pad gyakran faragással vagy festéssel díszített, datált és nemritkán rajta a tulajdonos neve is. (→ még: padtakaró) – Irod. Cs. Sebestyén Károly: A magyar parasztház padja (Népünk és Nyelvünk, 1937); Krüger, Fritz: El mobiliario popular en los países románicos (Coimbra, 1963); Deneke, Bernward: Bauernmöbel (München, 1969); K. Csilléry Klára: A magyar nép bútorai (Bp., 1972); Kós Károly–Szentimrei Judit–Nagy Jenő: Kászoni székely népművészet (Bukarest, 1972); Grünn, H.: Die Hausbank. Beobachtungen zu einen unscheinbaren Möbel (Festschrift für Franz C. Lipp, Wien, 1978). – 2. → padlás
Padok. 1. festett virágos pad (19. sz. közepe). 2. ládás pad (19. sz. második fele), 3. kanapé (19. sz. vége), 4. kanapé (20. sz. eleje), 5. karospad, a támlát és ülést összefogó fejelőléc egy darab görbe fából készült (19. sz.), 6. karospad (19. sz.), (1., 6. Kászonimpér, 2–5. Kászonfeltíz, v. Csík m.)
Kanapén ülő férfi kunkalapban (Szabadszállás, Bács-Kiskun m., 1980)
K. Csilléry Klára
