parti horog, kikötős horog
parti horog, kikötős horog: a → horgászat egyik eszköze, átmenet a → nyeles horogból a → véghoroghoz. Az egy vagy több horoggal ellátott zsinórt a parthoz rögzítik vagy nádcsomóhoz kötik. Ragadozó halakra használják. A → csapóhorog 2–3 m-es nyélen kb. 2 m zsinór egy erős horoggal, amelyre élő kishalat tűznek. A nyelet a magas partba szúrják úgy, hogy a csalihal a vízszínen úszkálhasson. A horogra akadt harcsát a rugalmas nyél fárasztja. A bedobóhorognál 10–15 m-es zsinór végére 2–5 horgot is tesznek, s a végére kötött súlyzás segítségével a partról bedobják, másik végét parti cövekhez erősítik. A kikötős horog hasonló ehhez, de hosszabb zsinórral és több horoggal, esetleg úszókkal szakaszosan különböző mélységre eresztik. Ezeknél a változatoknál a karóra csengőt is szoktak akasztani, ennek hangja figyelmezteti a halászt, ha a hal rajtavesztett. Csukahorog néven egyes horgokat is alkalmaznak, a zsinórt egy fácskára csavarják, végét nádcsomóhoz kötik vagy télen léken fektetik keresztül. A hal menekülés közben a zsinórt lecsavarja, míg a horog be nem akad. Hasonló a kabakhoz kötött → lábóhorog. A parti horognak sok egyéni változata található, sokféle néven. Kishalászok és orvhalászok alkalmazták szívesen. Az utóbbi évtizedekben csökkent jelentőségük, részben a vízparti megnövekedett forgalom miatt, másrészt megfogyatkoztak az ezekkel fogható nagy ragadozó halak. (→ még: csalétek) – Irod. Herman Ottó: A magyar halászat könyve (I–II., Bp., 1887–88); Antipa, G.: Peşcaria şi pescuiţul in România (Bucureşti, 1916); Solymos Ede: Dunai halászat (Bp., 1965).
Lábóhorog, a parti horog egyik változata (19. sz. vége)
Solymos Ede
