régi tiszántúli hímzések

Teljes szövegű keresés

régi tiszántúli hímzések: a Tiszától keletre elterülő sík vidék mezővárosainak és szabad kerületeinek korai vászonhímzései. Valamennyi szőrhímzés. Amennyire jellemzi a régi dunántúli hímzéseket a piros pamutfonallal varrt szépszámú lepedőszél, legalább úgy a tiszántúliakat a színes szőrrel dolgozott párnavég. Az alapanyag nyugaton elsősorban lenvászon s csak utána következik a kender; itt többségben a kendervászon használatos, csak a kunsági hímzéseket varrták lenvászonra. Mindkét nagy tájon készült egymás mellett egy időben szabadrajzú és szálánvarrott munka, mégis a sajátosat, a kiemelkedőt mindenütt a szabadrajzú munkákkal érték el. A Dunántúl régi hímzésanyaga igen gondos tervezésről tanúskodik – ugyanez mondható el a régi tiszántúli hímzésekről is, kiváltképp a nagykunsági párnavégekről, de egyes hódmezővásárhelyi és vásárhelykörnyéki darabokról is. Eltérések a motívumkincsben és a mintaszerkesztésben vannak inkább. – Míg a Dunántúlra a virágtövek jellemzők állat- vagy madárpárokkal, addig a Tiszántúlra különböző szerkesztési elvek szerint elhelyezett egyes vagy kettes-hármas-négyes csoportokba összefogott növényi díszítőelemek: rozetták, tulipánok, gránátalmák. A legszabatosabban megszerkesztett párnavégek – országosan is – a kunságiak. Ezzel szemben a vásárhelyi munkák egyrészt már sok esetben szétestek, másrészt zsúfoltak, tehát parasztosodtak. Úgy véljük, hogy a tiszántúli hímzés valamivel megelőzte a dunántúlit. Készülhettek egyes példányai a 17. sz.-ban is. Ezen a vidéken is készült, bár gyér számú, és korai vagdalásos-laposöltéses munka, főleg párnatakarókon. A régi tiszántúli hímzések csoportjába soroljuk a kunsági vagy kun hímzést, a hódmezővásárhelyi hímzést, az orosházi hímzéseket. – Irod. Fél Edit: Ungarische Volksstickerei (Bp., 1961); T. Knotik Márta: Szabadrajzú szőrös párnavégek a Dél-Alföldön (Móra Ferenc Múz. Évkve, 1970–71); T. Knotik Márta: Keresztszemes szőrhímzések a Dél-Alföldön (Móra Ferenc Múz. Évkve, 1970–71).

Párnavég részlete, hamis és letűzött laposöltéssel varrva (Tiszántúl, 18. sz.) Bp. Néprajzi Múzeum

Párnavég részlete (Tiszafüred, Szolnok m., 18. sz.) Bp. Néprajzi Múzeum

Párnavég, kék, drapp, fekete gyapjúfonállal varrva, letűzött, lapos- és száröltéssel (Serke, v. Gömör m., 18. sz. eleje) Bp. Néprajzi Múzeum
Fél Edit

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages