rítus <lat. vallási intézkedés, szokás, szertartás>
rítus <lat. vallási intézkedés, szokás, szertartás>: a helyesnek tartott viselkedés társadalmilag szabályozott lefolyása; az előírt mód, ahogyan egy vallásos vagy mágikus cselekményt végre kell hajtani, szokáscselekmény. A rítusok összessége vallási rendszerekben a → kultusz, a népi kultúrában a → szokások (pl. → avatás). A rítus kifejezést a vallás köréből vette át a néprajztudomány és használata nem következetes, van aki csak a vallásos-mágikus szokáscselekményt nevezi rítusnak, mások mindenféle társadalmilag megszabott hagyományos szokáscselekményt rítusnak neveznek, így pl. a katonaság, a politikai élet, a jog stb. rítusairól beszélnek. – A vallásos rítusok kialakításának egyik társadalmi oka a biztonságkeresés, az ok és okozat összefüggésébe vetett helytelen hit: az az elképzelés, hogy a szabályszerűen elvégzett rítusra a természetfelettinek is hasonló szabályszerűséggel kell reagálnia. Azonban mindenféle illemet, a közösség tapjainak egymáshoz való viszonyát is megszabhatja a rituális viselkedés módja. A ritualizált viselkedésmódnak a különböző társadalmakban nem egyformán nagy a szerepe. Van a rítusoknak biológiai összetevőjük is: bizonyos impulzusokra az emberek mozdulatokkal, cselekvéssel reagálnak; az érzelmeknek is van ösztönös → gesztussora; ha ezek tudatosan ismételt, kulturálisan hagyományozott cselekvés- és viselkedésmóddá válnak, akkor beszélhetünk rítusról. A közönségesen rítusnak nevezett cselekmények társadalmilag kialakult jelrendszert képeznek, amelyeknek többnyire csak egy kultúrán belül, egy közösségben van egyértelmű jelentése, s más kultúrában értelmezésük eltérő is lehet. Így például a rituális → tűzgyújtást értelmezhetik örömtűznek, lehet gyógyító rítus, tisztító rítus vagy az analógiás mágia alapján működő, a fény növekedését elősegítő tűz. A rituális → vesszőzés jelképesen kifejezheti a gonosz elűzését, a tisztítást, a termékenyítést, lehet fenyítőeszköz is: értelmezése közmegegyezés kérdése. (→ még: zajkeltés, → füstölés, → körüljárás, → fürdés, → ekehúzás, rituális → ugrás, rituális → futás, → katartikus rítusok, → gonoszűzés) – Lehetséges továbbá a rítusokon belül még kisebb egységeket, pl. funkcióelemeket, rituális szimbólumokat is megkülönböztetni. – A rítusok csoportosítására sok kísérlet történt, hazánkban Szendrey Zsigmond és Ákos csoportosította a magyar népszokások rítusait. A csoportosítás kiindulhat az alkalomból, amelyhez fűződnek, a rituális cselekmény formájából, funkciójából stb. Megkülönböztetik továbbá a szimbolikus és az utánzó, ábrázoló vagyis mimetikus rítusokat; az egyénileg végzett vagy a közösség által együttesen végzett rítusokat. Leggyakoribb azonban a cél és funkció szerinti csoportosítás. – Nagy irodalma van a rítus és a → mítosz összefüggésének is. Az ún. „ritualista iskola” képviselői szerint a rítus, vagyis a cselekmény megelőzi a hozzá fűződő szóbeli kifejezést, a mítoszt. A rítus és a mítosz összefüggése és aránya azonban a különböző kultúrákban nem egyforma és nem igazolható az a feltevés, hogy a rituális cselekmény mindig megelőzi a hozzá fűződő mítoszt. Vannak kultúrák, ahol gazdag mítoszanyaghoz csak kevés rítus járul, máshol pedig gondosan kidolgozott rítusrendszer szabályozza a vallási és társadalmi életet, míg a mítoszok száma viszonylag alacsony. A rítus és a mítosz összefüggésének kérdését a szemiotika, a cselekmény és a szó jelrendszerének általános összefüggésébe ágyazva vizsgálja. (→ még: átmeneti rítusok) – Irod. Marót Károly: Rítus és ünnep (Ethn., 1940); Szendrey Ákos: A magyar néphit kutatása (Bp., 1948); Raglan Lord: Myth and Ritual (Journal of American Folklore, 1955); Heiler, F.: Erscheinungsformen und Wesen der Religion (Stuttgart, 1961); Ujváry Zoltán: Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban (Műveltség és Hagyomány, 1969).
Dömötör Tekla
