Szántó Kovács János (Hódmezővásárhely, 1852–Hódmezővásárhely, 1908)

Teljes szövegű keresés

Szántó Kovács János (Hódmezővásárhely, 1852–Hódmezővásárhely, 1908): hódmezővásárhelyi földmunkás. Az 1890-es években a Szociáldemokrata Párt tevékeny tagja, a helyi Általános Munkás Olvasó Egylet elnöke. Nevéhez fűződik az 1894. évi zendülés, amiért több társával együtt börtönbe került. A tárgyaláson elmondott beszéde nagy hatással volt a földmunkásságra. Kiszabadulása után is részt vett a mozgalomban s bár a párt hivatalos irányzatát igyekezett mindig is követni, végül mégis csak kizárták soraikból. Mozgalmát gazdag, de a helyi kereteket túl nem lépő félnépi daltermés kísérte; neve kortesdalokban és 1919-es katonadalokban került közszájra. ( még: agrármozgalmi dal, agrármozgalom, parasztmozgalom) – Irod. Földmunkás és szegényparaszt mozgalmak Magyarországon 1848–1948 (I–II., szerk., Pölöskei Ferenc–Szakács Kálmán, Bp., 1962); Katona Imre–Maróthy János–Szatmári Antal (szerk.): A parasztdaltól a munkásdalig (Bp., 1968).
Katona Imre

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages