szárnyék

Teljes szövegű keresés

szárnyék: nádból, részben vesszőből, deszkából vagy más anyagból készített falazat, amely a legelőn tartózkodó állatok védelmére szolgál. Leggyakoribbak a félkör V, Y és >–< alaprajzúak; közöttük kerek vagy négyszögletes zárt építmény ( karám) nem volt. A szárnyék hosszabb, fő fala a derék, a rövidebbek neve szárny. A tenyérnyi vastagságú, 2,5–3,5 m magas, álló nádfalazatot egy ásónyomnyira a földbe mélyítették, merevítéséhez néhol nagyobb távolságokra földbe ásott gerendákat is alkalmaztak. A merevítést szolgálta a rendszerint két, mindkét oldalon végigfutó korc is, ezeket korcoló fatűvel erősítették össze. A pásztorkunyhókat, pl. a kontyos kunyhókat az egyik nádfal (szárny) végéhez állították. A szárnyék, hasonlóan a természetes enyhelyekhez, az állatoknak a széltől, a vihartól, részben a csapadéktól is védelmet nyújtott, az egybentartást nem szolgálta. Egykor, a külterjes állattenyésztés idején teleltető építmény ( telelő) is lehetett, a 19. sz.-tól a nyári legelőkön található. A fejőjuhászat nagyobbarányú elterjedésével deszkákból, lécekből összerótt, alacsony esztrengával egészítették ki. Ménesnek, gulyának mélyárkú magas sánc tetejére telepítették, hogy a jószág ne döntse ki. Valószínűleg ősi építmény, hasonló egyes sztyeppi nomád népeknél is fellelhető. A szárnyék szó etimológiája szárny + képző. Ebben a formában csak 1838-tól ismert, korábban valószínűleg másként nevezték. A Hortobágyon és környékén karám néven ismert. Használata szinte kizárólag az Alföld nagy pusztás területeire (Kiskunság, Nagykunság, Bánság, Hortobágy) és azok szomszédságára korlátozódik. – Irod. Györffy István: Das Bauwesen der Hirten im ungarischen Tiefland (Debrecen, 1927); Tálasi István: A Kiskunság népi állattartása (Bp., 1936); Szabadfalvi József: Az extenzív állattenyésztés Magyarországon (Műveltség és Hagyomány, Debrecen, 1970).

Szárnyék (Hajdúszoboszló, Hajdú-Bihar m., 1980)

Szárnyék (Hajdúszoboszló, Hajdú-Bihar m., 1980)
Szabadfalvi József

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages