szekrény

Teljes szövegű keresés

szekrény: 1. ajtóval nyíló tárolóbútor, ruhanemű számára; belül többnyire egyik fele polcos, a másik akasztós. Ismertebb elnevezései még: állószekrény, ruhásszekrény, almárium, fennálló, sifonér. – Már a római korban kialakult, de a bútorgyártás technológiájának hanyatlása miatt a középkor korábbi szakaszában legfeljebb csak templomi felszerelésnek készült, s csak az asztalosbútor előretörtével, a 15. sz.-tól került az úri-polgári lakásba, majd a parasztokhoz a 17. sz.-tól. Mo.-on polgári használata a 15. sz.-tól kezdődött. A parasztság csak a kései, kétajtós formát vette át a 18. sz. végétől. A 19. sz. derekáig lényegében csak a Dunántúlon, kismértékben a Duna–Tisza közén terjedt el, és a paraszti bútordíszítő stílusoknak megfelelő díszítést kapott, mely főleg virágozás, ritkábban emberábrázolás. Ahol később honosodott csak meg, ott a szekrény már rendszerint polgárias, historizáló, ill. eklektikus stílusú barnára pácolt. – 2. Konyhaszekrény ( pohárszék); 3. faliszekrény ( téka); – 4. fiókosszekrény ( sublót); – 5. ácsolt láda. – Irod. Domanovszky György: Népi bútorok (Bp., 1964); K. Csilléry Klára: Vázlatok Tiszaigar népi lakáskultúrájából (Ethn., 1952); Deneke, B.: Bauernmöbel (München, 1969); K. Csilléry Klára: A magyar nép bútorai (Bp., 1972).

Szekrény dúsan virágozva (Somogyigal, Somogy m., 1846) Bp. Néprajzi Múzeum
K. Csilléry Klára

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem