szentelés

Teljes szövegű keresés

szentelés: azok a r. k. egyházi szertartások, amelyeket a pap bizonyos alkalmakkor emberek, ételek, italok, tárgyak, növények stb. megszentelése, megáldása céljából az egyház által előírt imaszövegek elmondásával, keresztvetéssel, szenteltvíz hintésével, tömjénezéssel egybekötve végez. Az egyház tanítása szerint a szentelmények segítő malasztot adnak az embernek, eltörlik a bocsánatos bűnöket, védelmet nyújtanak a gonosz ellen, kieszközlik a földi javakat, a jó termést, védenek a betegségek, a természeti csapások ellen. A szentelményeknek, az áldásoknak a néphit is rendkívüli hatást tulajdonított. A régi paraszti életformában az embert szinte a születéstől a halálig végigkísérte a vízkeresztkor, néhol nagyszombaton is megszentelt víz. A gyertyaszentelőkor megszentelt gyertya, amely a néphit szerint az égiháborút is eltávolította, néhány évtizeddel ezelőtt még ritkán hiányzott egyetlen r. k. parasztházból. A szentelés körébe sorolhatjuk a búzaszentelést és a húsvéti ételszentelést, a nagyszombati tűzszentelést, a János napi borszentelést ( Szent János áldása), a Balázs-áldást ( Balázs napja) stb. Igen gyakran a pap a hivők kívánságára is végzett szentelésnek nevezett áldásokat. A búcsúsok a búcsújáróhelyen vásárolt imakönyveket, olvasókat, szentképeket, szobrokat, rendszerint megáldatták, mert azt tartották, hogy akkor hathatósabb lesz az imádság.
Manga János

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem