szövegfeldolgozás
szövegfeldolgozás: valamely népköltési alkotás átfogalmazása, megverselése, dramatizálása, megfilmesítése, megzenésítése, dalművé való feldolgozása, tehát a → folklorizmus körébe utalható jelenség. A szövegfeldolgozás következtében olykor a feldolgozó írói oeuvre-jének részévé válik (pl. Jókai Mór: A magyar nép élce szép hegedűszóban; Arany János: Rózsa és Ibolya; Tompa Mihály: Népregék; Mikszáth Kálmán: Magyarország lovagvárai; Szép Ernő: Mátyás király tréfái; Móricz Zsigmond: Állatmesék stb.). A szövegfeldolgozás során a 19. sz.-i költő a cselekmény vázát általában megtartotta, a stílus, versforma azonban sajátja. Forrása többnyire nem a hangzó népköltési alkotás, hanem annak valamely többé-kevésbé sikerült lejegyzése, amelynek stílusát joggal érezhette olykor javításra szorulónak. Számára a népköltési szövegfeldolgozás a nép felemelésének egyik eszköze. A 20. sz. második felében a költők mindinkább arra törekednek, hogy a hallható, vagy legalább is a hangfelvételről lejegyzett, szöveggel megismerkedjenek, ennek főként mondanivalóját és stílusát építsék be irodalmi alkotásaikba (Illyés Gyula, Weöres Sándor, Csanádi Imre, Kormos István stb.). Ma a népköltési alkotások megverselésével elsősorban a tankönyvekben és az ifjúsági irodalomban találkozunk. Művelői ifjúsági írók és pedagógusok, akik a didaktikai vonások kidomborítására törekszenek.
Kovács Ágnes
