tanyaközség, pusztai szórvány
tanyaközség, pusztai szórvány: olyan közigazgatási egység, amelynek lakossága nagyrészt nem tömör beépítettségű faluban, hanem → szórványtanyákon él. A legtöbbször másodlagosan kialakított kicsiny falumag, népessége elenyészően csekély. Az ilyen központ az állandóan tanyán élő, külvilággal alig érintkező pusztai nép közéletének színtere. Itt találkoznak az ismerősök, itt beszélik meg a világ hozzájuk eljutott híreit és a maguk mindennapi dolgait. Itt van a közigazgatási hivatal, a körzeti orvos, a rendőrség, a szövetkezeti felvásárlótelep és esetleg a piac is. Legfontosabb épületek: a templom, iskola, kocsma, bolt. Környékükön általában néhány iparos is megtelepszik. A szórványtanyai központok fokozatosan nőnek, és legtöbbjük napjainkban már többutcás faluként áll egy-egy nagy kiterjedésű, tanyákkal teleszórt terület közepén. – A tanyaközségek tanyái állandóan lakottak. Az itt élő nép legtöbbször nem kötődik az anyavároshoz. Az emberek helyben alakítanak kapcsolatokat, kinn a tanyán ülik meg ünnepeiket, ott szórakoznak. Termelésük erősen önellátó. – A tanyaközségek legjellemzőbb példái a Duna–Tisza közén találhatók. Ezek a 19. sz. második felében és a 20. sz. első évtizedeiben alakultak ki. Létrejöttüket a városoktól távol eső, gyakran két város határa közé ékelődő, magánuradalmi kezelésben alig hasznosítható, silány talajú, homokos vagy szikes puszták felparcellázása segítette elő. A kiosztott és olcsón árusított parcellákra messze földekről sereglettek a vállalkozó szellemű, fölemelkedésüket remélő, gyenge vagyoni erejű földművelők. A megvett földdarabon kezdetleges kivitelű tanyaházakat építettek, és megkezdték hatalmas küzdelmüket a homokkal, szikkel, a terméketlen vadonnal. Hőskölteménybe illő az a munka, melyet a pusztákra kitelepülők véghezvittek. Tevékenységük azonban lassan kultúrtájat teremtett a kietlen pusztából. A táj szelídülésével párhuzamosan az úttörőknek, enyhítve kezdeti teljes puszta magánosságukat, sikerült kialakítaniuk jellegzetes szórványfalusi társadalmukat. E pusztai társadalmak fejlődése előbb-utóbb eljutott oda, hogy megkapták a közigazgatási önállóságot is. Legjelentősebb tanyaközségek a Duna–Tisza közén: Orgovány, Jakabszállás, Bócsa, Tázlár (Prónayfalva), Ladánybene. Pusztaszer, Öttömös, Pusztamérges, Jászkarajenő, Kerekegyháza, Kocsér, Jászszentlászló, Lajosmizse. – Tanyaközségeknek szokás nevezni azokat a közigazgatási egységeket is, amelyek nagyhatárú városok tanyás területeiből váltak ki → faluvá alakulásukkal. Ezek száma különösen 1950 körül szaporodott meg. Központjuk gyakran → szocialista falualakítással jött létre, máskor természetes sűrűsödéssel fejlődött. Az új tanyaközségek élete, szervezettsége hasonlít a régiekéhez. Központjuk természetesen – hacsak nem állami faluépítéssel nőtt – általában kisebb, fejletlenebb. – Irod. Erdei Ferenc: Magyar tanyák (Bp., 1942).
Bárth János
