templomi ülésrend
templomi ülésrend: a hívek templomban elfoglalt helyének rendje, amelyet a társadalmi szokás és az egyházi szabályok alakítottak ki. A mindenkori társadalom hierarchikus tagolódását tükrözi. A középkorban még nem volt általános gyakorlat a hívek padokban történő elhelyezkedése, a misét állva hallgatták. A celebránsnak, püspöknek viszont a legkorábbi időktől kezdve volt ülőhelye, rendszerint az apszis centrumában. A szerzetesi közösségek kialakulásával az énekléshez stallumokat állítottak fel, amelyben minden szerzetesnek rangja szerint pontosan meghatározott helye volt. A feudalizmus korában a világi hatalmak is ülőhelyet kaptak a templomokban, így a mecénások, kegyurak, építtetők készíttettek maguknak padokat, székeket. Ezekre a székekre gyakran ráíratták nevüket is, de mindenki által köztudott volt, kinek a tulajdonát képezik. A székek családon belül öröklődtek. A polgárosodás, majd a reformáció térhódítása következtében fokozatosan ülőhelyekhez jutottak a rang nélküli hívek is. A 17. sz.-tól általánosnak mondható a templomokban az ülőhelyek használata. – A templomi ülésrendben felekezettől függetlenül érvényesülő legősibb alapelv a nemek szerinti elkülönülés: férfiak jobb oldalon, nők a bal oldalon foglalnak helyet. A r. k. egyház a köznép számára a templomi ülésrendet rendeletileg soha nem szabályozta, társadalmi szokásjog alapján alakult ki és merevedett meg a székek használata. A helyek szinte tulajdonjelleggel bírtak. A nemek szerinti szigorú elkülönülés mellett a generációk szerinti ülésrend, ill. állás gyakorlata vált általánossá. A családi állapotban vagy az életkorban bekövetkezett változás együtt járt az új állapotnak megfelelő ülőhelyhez való joggal. A magyar r. k. falusi templomokban az ülésrend általában a következőképpen alakult: legelöl álltak a gyerekek, mögöttük a padok kezdetéig a hajadonok. Legények vagy a lányokkal egy vonalban a férfiak oldalán vagy a sekrestyében vagy fent a karzaton álltak. A lányok közül mindenki arra törekedett, hogy a legelső sorba álljon, az eladólányokat megillető helyre. Ha valamelyik lány férjhez ment, mindenki igyekezett annak a helyére kerülni, a „leghíresebb lányok” közé. Minden lány csak a megszokott helyére állhatott, még akkor is, ha már vénlánynak számított. Házasságkötés után az új menyecske és az új ember továbbra is álltak a nők, ill. férfiak oldalán s csak a tizedik házassági évforduló után ülhetett a menyecske az első székbe. Három évnél tovább viszont nem illette meg őt az első szék, át kellett adnia az új menyecskének, s neki egy paddal hátrább kellett ülnie. A második székből hátrább választott helyen maradhatott öregségére is. Fiatal házas férfiak gyakran továbbra is a karzaton álltak, de csak a tíz évnél nem régebbi házas emberek. Általában akkor jöttek le a karzatról, ha édesapjuk halálakor a helyét elfoglalhatták. Házas férfiak a kórus alatt, a templomajtóban vagy a templomon kívül álltak. Idősebb férfiak a padokban ültek. – A magyar ref.-oknál a reformáció terjedése során az eredetileg térdelésre szánt padokat megfordították, s megfelelő átalakítással így a hivők ülőhelyéül szolgáltak. A kanonoki székből Mózes-szék lett, mely a lelkész ülőhelyéül szolgált. Nemesek, tisztségviselők, a falu vezetői, a mesteremberek s általában a nem paraszti foglalkozású emberek és természetesen a presbitérium, mindenképpen megkülönböztetett helyzetet élveztek. Ők kapták az első székeket, a földesúr és családja pedig külön széket élvezett. A nemek közötti megoszlás mellett a vagyoni, társadalmi helyzet szerint megillető székben ülhettek. A ref. egyház minden híve számára meghatározta a rangja szerint őt megillető helyet, melyért általában fizetni kellett. „Megváltották” a székeket, s attól kezdve a család tulajdonát képezte a pad. Egyes helyeken a székek elosztása az adófizetés nagyságának arányában történt. A templomi ülőhely örökölhető volt, még végrendelkeztek is felőle. Az anya helyét általában legidősebb lánya örökölte, leánygyermek hiányában a menyei. Férfiaknál a legidősebb vagy a háznál maradt fiú örökölte apja helyét. Ha a család kihalt, az ülőhelyet elárverezték. Voltak hívek, akik az egyház tudta nélkül templomi székjussukat eladták. 1711–81 között több helyen vizsgálatot kellett indítania az egyháznak a templomi székek használati rendjének megállapítására, mert ez a kérdés a hívek között gyakran templomi székperekhez vezetett. A 18. sz.-ban egyes helyeken a hívek nem válthatták meg széküket, hanem a presbitérium által megállapított ülésrendet kellett elfogadniuk, melyet szószéki kihirdetés útján közöltek a hívekkel; ezt nevezték „rendelésnek”. – Erdély egyes falvaiban, ahol a települési és temetkezési rend nemzetségi szervezet szerint történt, a templomi ülésrend is eszerint alakult. Az Úrasztala felőli első székekben a legrégibb nemzetségek ültek, amelyek egyben a legrangosabbak voltak a faluban és a falu közepén települtek meg. A nemzetségeken belül az egyes családok összetartása is kifejeződik a templomi ülésrendben: a székhez való jog apáról fiúra szállt. Férjhez ment lány mindig férje családjának asszonyai közé ült, anyósa és annak hajadon lányai, ill. menyei közé. Gyakran jelentett a szülő után megillető leánykori székből a férj után megillető székbe kerülés lényegesen rosszabb helyet az ülésrendben. A kalotaszegi Nyárszón a gyászoló családnak siratószéket és a férjhez menő lánynak menyasszonyi padot tartottak fenn. – A társadalmi hierarchia mellett a falurészek közötti különbség is kifejeződik a templomi ülésrendben, pl. Alvég, Felvég szerinti ülésrend. Napjainkra a templomi ülésrendek szigorú szabályai fellazultak, s a családok együttes ülése a megszokott, de nem kizárólagosan használható székekben vált általánossá. – Irod. Illyés Endre: Egyházfegyelem a magyar református egyházban XVI–XIX. sz. (Debrecen, 1941); Fél Edit–Hofer Tamás: Proper Peasants (Chicago, 1969); Kós Károly: Népélet és néphagyomány (Bukarest, 1972); Kresz Mária: Nyíljegyek Nyárszón (Népr. Ért., 1975).
A nemesradnóti (v. Gömör m.) ref. templom ülésrendje: I/1. Nők, I/2. Nők. I/3. Nők, II. Férfiak, III. Idegen férfiak, nagyon idősek, harangozó, IV. A karban mindkét oldalon a legények és fiúk, V. A papné és tanítóné széke, VI. Szószék és papi szék, VII. „Áldozó asztal” (úrasztala), VIII. A felvégiek bejárata, IX. Az alvégiek bejárata, X. Torony
A felsővály-bikkszegi (v. Gömör m.) ref. templom ülésrendje: 1. férfiak; 2. nők és leánygyermekek; 2/a. a papné és tanítóné széke; 3. a „kar”, legények és fiúgyermekek helye; 4. „Bodonok széke”, „fedeles szék”; 5. papi szék; 6. áldozó asztal (úrasztala); 7. nők bejárója; 8. férfiak bejárója; 9. tornác
Esküvő és mise római katolikus templomban. Jobboldalt a férfiak, baloldalt a nők ülnek. (Székelyvarság, v. Udvarhely m., 1977)
1. Asszonyok padja. Az asszonyok jellegzetes imádkozó tartásban (Kalotadámos, v. Kolozs m., 1979)
2. A templomi karzaton éneklő legények (Jobbágytelke, v. Maros-Torda m., 1972)
3. A templomban a kislányok a nők padsora előtt az első sorokban ülnek (Méra, v. Kolozs m., 1969)
Gergely Katalin
