tojásösszeütés, kókányozás, ticselés, türkölés, kocsolás

Teljes szövegű keresés

tojásösszeütés, kókányozás, ticselés, türkölés, kocsolás: húsvétkor vagy azt közvetlenül követő időben játszott tojásjáték ( tojásjátékok). Korábban feltehetően felnőttek is játszották, az emlékezettel elérhető időben már csak (főleg fiú) gyermekek. Két szemben álló játékos kezébe fogott tojással a másikét eltörni törekszik. Az egyik közismert változatban az egyik játékos a kezében levő pénzzel igyekszik a másik tojását betörni, és így az eltört tojást magának megszerezni. Szokták hímes és díszítetlen (de keményre főtt) tojásokkal játszani. Csalni is lehetett fából, mészkőből, gipszből készült műtojással. Első hazai említése: a fehérvasárnap utáni hétfő neve: „dies concussionis ovorum” (1380) <’a tojások összeütésének napja’>. Szinte minden európai országban ismeretes; napjainkban visszaszorulóban van. ( még: húsvéti tojás). – Irod. Hathalmi Gabnay Ferenc: Gyermekjátékok (Népr. Ért., 1903); Szilády Zoltán: Néprajzi forgácsok Nagyenyedről (Népr. Ért., 1905); Zilahi József: Nyárádmenti teremtésmondák (Ethn., 1909); Taylor, A.: Das Ei im europäischen Volksrätsel (Schweizerisches Archiv für Volkskunde, Basel, 1957).

Kókányozás (összeütés) hímes tojással (Várong, Tolna m., 1956)
Györgyi Erzsébet

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem