trufa, tréfabeszéd

Teljes szövegű keresés

trufa, tréfabeszéd <olasz truffa ’csínytevés, kópéság, tréfás történet’. Truffaldino, trufator ’tréfacsináló, aki egyszemélyben hőse és előadója is a tréfának>: humoros prózai orális műfaj. Nálunk a trufa kifejezést először Benczédi-Székely István használta a 16. sz. derekán. Miután elbeszélte Mátyás király történetét „A lovát áruló szegényemberről”, ezzel zárja elbeszélését: „e’ féle trufai sokak vadnak még Matiás királnak”. Kolumbán János a 18. sz.-ban ugyanerre a fogalomra a facetia kifejezést is használja Vida György István tordai hadnagy és udvari mulattató tréfás cselekedeteivel és mondásaival kapcsolatban. Hermányi Dienes József ugyanebben az időben Vida, Kubinyi, Nádudvari, Geci és mások tréfáit szedi sorra. Ezek az „asztali emberek” a főrangú udvarházak állandó tréfacsinálói, gyakran magának a főúrnak, fejedelemnek, királynak a rovására is tréfálkoztak. Az elkövetett csínyeket azután ők maguk adták elő színesen, mulatságosan, párbeszédes formában, élethűen utánozva a szereplőket ( hazugságmese). „A trufa legjobban a fabliau-nak, a jongleurök egyszemélyes játékának... felel meg” (Kardos Tibor). Az állandó működési színtérrel rendelkező udvari trufátorok mellett vándorló hivatalos és alkalmi „chalókák”, „bohók” (diákok, mesterlegények, katonák; vicc) éltek hosszabb-rövidebb ideig ebből a mai ember szemében kissé különös mesterségből. Közülük Naszreddin Hodzsa és Till Eulenspiegel a világirodalomba is bevonultak, nálunk hasonló alakok lehettek Csalóka Péter és Bohó Misi. Mulatságos, gyakran triviális, sőt obszcén cselekedeteik, trufáik a mulattatáson túl legtöbbször didaktikus jellegűek, nevelő célzatúak, mintegy az eleven lelkiismeret szerepét töltik be – így válik számunkra érthetővé Mátyás király a trufator szerepében: trufáival a gőgös kamarást, önkényeskedő kolozsvári bírót, megvesztegethető ajtónállót stb. akarja jobb belátásra bírni. A trufa virágkora a reneszánsz, hozzánk már Mátyás király korában eljutott a király olasz környezete, Itáliában tanuló diákok, onnan behozott mesteremberek stb. közvetítésével. Olasz eredetre mutat az a műfaji sajátság is, hogy a tréfás jelenetet kis versike zárja le, foglalja össze („Csóri csuka, nincsen mája, Palotai pálca, nincsen száma”, „Itt járt Mátyás király, megevett hat tojást, Látta aranycsészéken járni a kamarást” stb.). – A szóbeliségben népszerűsége vetekszik a tündérmeséével, a Felvidéken és Erdélyben (a románok között is) napjainkban annál sokkal népszerűbb. A műfaj kedvelt alakjai: a tréfacsináló, az eszes szolga, diák, katona, majd „szellemi örökösük”, a cigány – a „vizet prédikáló és bort ivó” pap, a tudatlan mester, a rossz asszony, a szerelmes szívű leányzó, az ostoba férj, polgár, paraszt. Kedvelt témái: a csíny – nemegyszer „l’art pour l’art” –, a szerelem, nem érzelmi, hanem testi és anyagi vonatkozásaiban, a szerencse, ami abban nyilvánul meg, hogy valaki kincset lel vagy szerez és különböző negatív emberi tulajdonságok: ostobaság, restség, túlzott kincs- és szerelemvágy, testi szenny, sok fecsegés vagy túlzott szótlanság stb. (Az elmés hazugság, ügyes csalás, lopás pozitív előjelű cselekedetnek számít!) Realista műfaj, amely jól érzékeli és érzékelteti kora feszültségeit: a vándorló szegény legény és a stabil életvitelű módos polgár, a különböző természetű házastársak, a király és a hatalomvágyó, kapzsi főurak, főpapok, a vallási törvényekkel, monopolhelyzetükkel és a hívek hiszékenységével visszaélő közpapok és környezetük között. A magyar paraszti trufa ezt a reneszánsz-polgári műfajt igen jól transzponálta a maga életfeltételei közé, napjainkig igazodik erkölcsi normái után, nevelőeszközül használja, és mindenekfölött pompásan mulat rajta. – Folklórkutatásunk gazdag anyagát csak részben rögzítette, történeti múltjának, műfaji törvényeinek feltárása hézagos, mai funkcióját pontosan nem ismerjük (AaTh 850–1999). – Irod. György Lajos: Az anekdota (A magyarság néprajza, III., Bp., 1941–43); Kardos Tibor: A trufa. Egy régi magyar irodalmi műfaj jellege és európai összefüggései (Filol. Közl., 1955); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I–II., Pécs, 1957); Vöő Gabriella: Többet ésszel, mint erővel. Mesék, tréfák, anekdoták a romániai magyar népköltészetből (Bukarest, 1969); Stroescu, S. C.: La typologie bibliographique des facéties roumaines (I–II., Bucuresti, 1969).
Kovács Ágnes

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages