tutaj

Teljes szövegű keresés

tutaj: 1. összekötött hosszú farönkökből álló vízi szállítmány. Egyéb elnevezései: lábbó, láp, szál, talp. Az úsztatást más vízijármű igénybevétele nélkül, a tutajon állva végzik. A jó utak megépítése, a szállító eszközök (vasút) kifejlődése előtt elsősorban tutajok útján történt a szálfák, kivált a magashegyi fenyőerdőségek kitermelt fájának nagyobb távolságra való szállítása. A tutaj-kereskedelem a 19. sz. közepén érte el tetőpontját, majd az I. világháború után – magashegyi erdeink nem lévén – fokozatosan megszűnt a mo.-i vizeken. A tutajkészítés több munkafázisból állt. Az egyik év májusának közepén ledöntött és meghántott szálfák a rákövetkező tél folyamán szánon kerültek le a havasból a patakok, folyók olyan helyeire, ahol azokból a következő év márciusában tutajokat köthettek. A tutajkötő helyen a szálfákat mindenekelőtt egyenlő hosszú (5, 6, 7, 8, 9, 10, 12 öles) darabokra vágták, majd lefektettek a vízparton a folyásra merőlegesen két vastag farönköt ásszokfának és azokon kötötték szorosan egymáshoz, azaz tutajjá a szálfákat mindig úgy, hogy a vékonyabb végük együvé essék – ez alkotta a tutaj elejét –, így az nyújtott trapézhoz hasonlított. Ennek a tutajvezetés, az úsztatás során vették nagy hasznát, ezáltal a tutaj könnyebben volt kormányozható és kevésbé akadt bele a partba vagy más akadályba, ami mellett el kellett húznia. A tutajokat háromféle kötéssel: mozgó, félig feszes és egészen feszes kötéssel állították össze. A mozgó kötés úgy készült, hogy a felül laposra faragott rönkök peremeit átlyukasztották és ezeken a lyukakon keresztül gyertyánfa gúzzsal lazán egymáshoz kötözték a szálfákat. Erre a kötési módra a szűk medrű hegyipatakokon való úsztatáskor volt szükség. Az így kötött tutaj nem volt merev, jól követte a víz mozgását; az egyenetlen, köves mederfenékhez is jól idomult. A félig feszes kötés úgy készült, hogy a szálfák vékonyabb végén – a tutaj elején – egy tenyérnyi mély bemetszést készítettek, amelybe a közepes vastagságú keresztgerenda, a heveder beleillett. A hevedert és a szálfákat fúróval átfúrták és erős bükkfa szegekkel erősítették egymáshoz. A tutaj farát pedig hosszú gúzssal fogták össze úgy, hogy a két szélső szálfát kötötték csak össze egymással. A harmadik kötési mód: az egészen feszes kötés, a tutaj mindkét végét hevederekkel fogta össze; olykor a tutaj orrán két hevedert is alkalmaztak egymás mellett. Az így kötött tutaj egészen merev volt, ezért ezt csakis folyami tutajok kötésekor alkalmazták. A kész tutajokat rudakkal, közös erővel költöztették vízre: az ászokfákról a vízbe taszították. Előbb azonban minden egyes szálfába belerótták a tulajdonos saját jelét. Ezután következett a tutaj felszerelése: a tutaj mindkét végére jármot szereltek az evezők, a kormányok számára, rákerült az eleséges tarisznya, fejszék, fúrók, több rendbéli gúzs, bükkfaszegek, tartalék kormányok és a kikötéshez hosszú erős kötelek a megfelelő karókkal. Ahol a víz sima esésű volt, ott a szállítandó terhet is rárakták a tutajra: deszkát, tüzifát, borvizet ládákban elhelyezett korsókban, sót, elkészített hidakat, kész épületeket, ólakat szétszedett állapotban, szarufákat, rudakat, zsindelyt stb. A tutajokat, hogy maga a tutaj milyen célra szolgált, vagy a terhelés szerint nevezték el: dulábnak, gyergyói tutajnak, kaulának, zsupos tutajnak, deszka tutajnak, drányicatutajnak. – Az elkészített tutajok szélessége mindig a meder szélességétől függött, de 2–3 ölnél szélesebb nem volt. Egy tutajba 5, 7, 9, 10, 11, de legfeljebb 12 szálfát kötöttek. A szám mindig attól függött, milyen vastagok voltak a szálfák. A tutajok mérete egységes volt, amit a kereskedelem alakított ki. A kereskedelmi forgalom alapját a nagytutaj képezte, melynek a szélessége 2 német ölnél (12 lábnál) nem lehetett kisebb, csak nagyobb. Az ilyen nagytutajt nevezték fertálytutajnak, négy fertálytutaj tett ki egy egész tutajt. A havasokból, a folyók felső keskeny szakaszán mindig csak fertálytutajokat vezettek le. – A tutajvezetés rudakkal, általában járomba fogott hosszú apacsinú (rúdú) kormánylapátokkal történt. Minden fertálytutajt két legény (Székelyföldön béres) vezetett le a folyó egy bizonyos szakaszáig. Mindenütt kialakultak a szakaszok; a Maroson az első szakasz Szászrégenig tartott. A tutaj vezetők itt átadták a felfogadó kereskedőnek a tutajt és visszaindultak, hogy újabb tutajt szállítsanak le. A tutajok tovább úsztatására a kereskedők újabb béreseket fogadtak fel. – A tutajoknak a hegyekből, a havasokból való kivezetése volt a legfárasztóbb és a legveszedelmesebb feladat. Nagyon jól kellett ismerni a sebesen szaladó víz medrének minden kis részletét. Gyakran megtörtént így is, hogy a tutaj valami sziklához vágódott és egyberontódott, szétszakadt, vagy megfeneklett és az utána sebesen jövő tutaj lepadolta, felmászott rá, arra meg az azt követő. Sokszor 40–50 tutaj is összetorlódott, mikorra a hátrább jövők nagynehezen kikötöttek. A keletkezett torlaszt magazinnak (Székelyföld) nevezték, amit csak úgy tudtak megszüntetni, hogy a tutaj kötéseket szétvagdosták: szálára eresztették a tutajt. Azután a nyugodtabb folyású szakaszon kifogdosták a vízből a szálfákat és a bevésett tulajdonjegyek alapján ki-ki megtalálta a magáét. Sok akadályt jelentettek a malomgátak is, mert azokon is fennakadhatott, vagy kárt tehetett bennük a tutaj. Ez pedig költséget jelentett, mert a tutaj árának sokszor egy harmadáért emelték le, vették le a tutajt a gátról; az okozott kárt deszkával meg kellett fizetni. Nagyobb kárt okoztak az éjjel, hirtelen jött árvizek, amelyek a kikötött tutajokat elragadták. – Amint a tutajok kijutottak a havasokból, a folyók esése csökkent, medrük kiszélesedett – ez a Tiszán Bustyaházánál, a Maroson Malomfalvánál volt –, ez egyúttal a tutajvezetés második szakaszának a végét is jelentette; itt a mozgó, félig feszes kötéseket egészen feszes kötésekké alakították át és a fertálytutajokat egész tutajokká egyesítették. Szokásban volt, hogy a tutajkereskedők az állomásokon transzportokat állítottak össze. A Maroson 40 fertály tutaj alkotott egy transzportot, amit 10 terübe (10 egész tutajba) kötöttek. Tiszaújlakon viszont 5, 6, 7, sőt 8 fertálytutajt is kötöttek egymás után transzportba. – A magashegyi fakitermeléssel és értékesítéssel járó tutajkereskedelem sajátos termelési sorrendet és munkamegosztást alakított ki. Az állami és közerdőkben favágó munkások dolgoztak, fuvarosok szállították a fát a tutajkötő helyekre. A birtokos uraságok jobbágyai robotban végezték ezt a munkát. A falusi közbirtokossági erdőkben ki-ki maga vágott egy vagy több tutajra való fát. Maga szállította le a tutajkötő helyre, maga kötötte tutajjá és maga vezette le az első tutaj úton. Minthogy azonban nem mindenki értett a tutajkötéshez és a tutajvezetéshez, voltak specialisták, akik a kötést és a tutajlevezetést vállalták. A tutajozás virágkorában évente csak a Maroson mintegy 10–12 ezer fertályt úsztattak le. – 2. Háromszög alakban nádkévékből összekötött vízijármű. Kisebb állóvizeken, tavakon – rudakkal tólva – közlekedtek rajta. – 3. Gyékényből vagy nádból kötött kis – 50–60 cm hosszú – kéve, amit úszni nem tudók a hátukra kötnek, vagy reá hasalnak, hogy el ne merüljenek a vízben. Nagyobb vizeken való átúszáskor úszni tudók is használták ezt, hogy holmijukkal biztonságosabban átérjenek. ( még: csölle, lápolás) – Irod. Eötvös Károly: A nagy per, mely ezer éve folyik s még nincs vége (I–III., Bp., 1904); Juhász Antal: A tiszai tutajozás és a szegedi supermesterség (Móra F. Múz. Évkve, 1960–62, Szeged, 1962); Dankó Imre: Lápolás a Gyepesen (Népr. Közl., 1963); Czeglédy János: Tutajozás a Maroson a múlt században (Ethn., 1969); Huska, Miroslav A.: Hovenski pltníci (Martin, 1972); Palkó Attila: Tutajozás a Maroson (Korunk Évkve, 1979; Kolozsvár, 1978).

Nádtutaj a Fertő tavon (19. sz. vége)

Tutaj: 1. mozgó kötés. 2. félig feszes kötés. 3. egészen feszes kötés (19. sz. második fele)
K. Kovács László

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages