udvarlás, faluba járás
udvarlás, faluba járás: a legények közeledése a leányokhoz különböző, társadalmilag elfogadott formák között, amelynek folyamán esélyeiket puhatolták ki, s házasságuk útját egyengették, egyúttal szexuális közeledésre is alkalmuk nyílott. Az udvarlásnak különböző, a polgárosultság fokától erősen függő szabályai voltak, melyek betartásának a leány jó híre szempontjából nagy jelentőséget tulajdonítottak. Az udvarlás elsősorban a leány házánál történik. A szobába többnyire csak a határozott szándékkal járó legényt engedték, aki helyenként egy idő után az éjszakát is a leánynál tölthette. A távozó legény kikísérése is lehetőséget biztosított a fiatalok bizalmas együttlétére, olyan helyeken is, ahol a házban erre nem volt lehetőség. A hét meghatározott estéi voltak udvarlásra kijelölve, az ún. → legényjáró napok. Az udvarlás tárgyi kifejeződései a → szerelmi ajándékok. Az udvarlásnál viszonylag nagyobb lehetőség volt a fiatalok vonzalmának érvényesülésére, mint a → párválasztáskor, amikor a szülők gyakran számításon kívül hagyták az udvarlás során kialakult érzelmeket, ragaszkodást. Az udvarlásnak csekély tere nyílt elzárt, hagyományőrző falusi közösségekben, ahol a fiatalok gyakran minden átmenet nélkül kerültek a → házasságba. Századunkban, és különösen a II. világháború óta a parasztság körében is az udvarlás polgárosult formái terjedtek el. (→ még: bejárólegény, → kifogott szerető) – Irod. Réső Ensel Sándor: Magyarországi népszokások (Pest, 1866); Fischer. Chr. J.: Über die Probenächte der deutschen Bauernmädchen (Leipzig, 1910); Ortutay Gyula: A szerelem Ajakon a házaséletig (Népünk és Nyelvünk, 1934); Csalog József: A sárközi hálótanya (Ethn., 1936); Wikman, K. R.: Die Einleitung der Ehe (Åbo, 1937); Fél Edit: Egy palóc házasságelőtti szokásról (Ethn., 1941).
Györgyi Erzsébet
