udvarlás, faluba járás

Teljes szövegű keresés

udvarlás, faluba járás: a legények közeledése a leányokhoz különböző, társadalmilag elfogadott formák között, amelynek folyamán esélyeiket puhatolták ki, s házasságuk útját egyengették, egyúttal szexuális közeledésre is alkalmuk nyílott. Az udvarlásnak különböző, a polgárosultság fokától erősen függő szabályai voltak, melyek betartásának a leány jó híre szempontjából nagy jelentőséget tulajdonítottak. Az udvarlás elsősorban a leány házánál történik. A szobába többnyire csak a határozott szándékkal járó legényt engedték, aki helyenként egy idő után az éjszakát is a leánynál tölthette. A távozó legény kikísérése is lehetőséget biztosított a fiatalok bizalmas együttlétére, olyan helyeken is, ahol a házban erre nem volt lehetőség. A hét meghatározott estéi voltak udvarlásra kijelölve, az ún. legényjáró napok. Az udvarlás tárgyi kifejeződései a szerelmi ajándékok. Az udvarlásnál viszonylag nagyobb lehetőség volt a fiatalok vonzalmának érvényesülésére, mint a párválasztáskor, amikor a szülők gyakran számításon kívül hagyták az udvarlás során kialakult érzelmeket, ragaszkodást. Az udvarlásnak csekély tere nyílt elzárt, hagyományőrző falusi közösségekben, ahol a fiatalok gyakran minden átmenet nélkül kerültek a házasságba. Századunkban, és különösen a II. világháború óta a parasztság körében is az udvarlás polgárosult formái terjedtek el. ( még: bejárólegény, kifogott szerető) – Irod. Réső Ensel Sándor: Magyarországi népszokások (Pest, 1866); Fischer. Chr. J.: Über die Probenächte der deutschen Bauernmädchen (Leipzig, 1910); Ortutay Gyula: A szerelem Ajakon a házaséletig (Népünk és Nyelvünk, 1934); Csalog József: A sárközi hálótanya (Ethn., 1936); Wikman, K. R.: Die Einleitung der Ehe (Åbo, 1937); Fél Edit: Egy palóc házasságelőtti szokásról (Ethn., 1941).
Györgyi Erzsébet

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem