Várkonyi István (Cegléd, 1852–Szolnok, 1916)

Teljes szövegű keresés

Várkonyi István (Cegléd, 1852–Szolnok, 1916): földmunkás származású alvállalkozó, majd politikus. 1896-ban a Szociáldemokrata Párt vezetőségébe választották, kedvezőtlen tapasztalatai alapján az ellenzéki szervezeteket 1897-ben összefogta Független Szocialista Párt néven. E szervezet 10 évig működött, majd csatlakozott Áchim L. András pártjához. Az első években Szabolcs, Szatmár, majd az Alföld és az ország nagyobb része agrárproletariátusának ügyét szolgálta; Várkonyinak gondja volt a nemzetiségekre is. Az agrárpártok közül az ő mozgalma volt az egyik legradikálisabb, Földmívelő c. lapja pedig helyet adott népi, félnépi alkotások közlésének is ( agrármozgalmi dalok). Várkonyi mozgalma elősegítette az aratósztrájkok kirobbanását; tüntetések és egyéb megmozdulások sora kezdődött el. A Várkonyi-féle agrármozgalom tartalmazott legtöbb folklórelemet. (Várkonyi előkelő származásába és udvari kapcsolataiba vetett hit, az ünnepélyes és titkos eskütétel, az idegen segítség várása stb.) – Irod. Földmunkás és szegényparaszt mozgalmak Magyarországon 1848–1948 (I–II., szerk. Pölöskei Ferenc–Szakács Kálmán, Bp., 1962); A parasztdaltól a munkásdalig (szerk. Katona Imre–Maróthy János–Szatmári Antal, Bp., 1968).
Katona Imre

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem