védőszent, patrónus

Teljes szövegű keresés

védőszent, patrónus: a r. k. és részben a gör. kel. egyház szentjei közül azok, akik a vallásos hit szerint egyrészt meghatározott betegségek, járványok, természeti csapások stb. ellen nyújtanák védelmet, másrészt bizonyos tevékenységekre, foglalkozásokra nézve fejtenek ki általános jótékony hatást. – Néha ellentétes értelemben, tehát a másoknak kívánt kár, csapás előidézésére is folyamodnak hozzájuk. – Ábrázolásaikat a védelmükbe ajánlott jószág, legelők, szőlők, vizek, házak közelében helyezik el, de szerepelnek a parasztszobák szentképei között is: – A gör. kel.-iek a védőszenten elsősorban családi nevük, nemzetségük oltalmazóját értik. Tisztelnek azonban speciális védőszentet is, mint pl. Illés prófétát, aki esőt hozhat, vagy elháríthatja a vihart, villámcsapást. A r. k.-ok védőszentjeinek kultusza nagyrészt ókeresztény és középkori hagyományokon alapul, de a hozzájuk fűződő szokásokban és hiedelmekben pogány elemek is tovább élnek. A védőszentek népi ábrázolásainak egy része a középkori egyházművészet népszerű témájára, a tizennégy segítőszent együttes vagy csoportos ábrázolására vezethető vissza. Közülük a népi kultúrában legnépszerűbbek: Szent Borbála ( Borbála napja), a bányászok, tüzérek, ágyúöntők, építészek védőszentje: Szent Katalint a kerékgyártók és kádárok tisztelik; Szent Kristóf az utasok és kereskedők oltalmazója; Szent Sebestyén a fekélyes betegségekben, a pestisben nyújt védelmet. Az egyes mesterségek patronációi sokszor korábbi céhes besorolás emlékét őrzik: pl. Szent Lukács védelme alá tartozott minden művészi mesterség, amely az értékes festékek behozatala miatt a kereskedőkre támaszkodott: a festő, faragó, aranyműves, üveges stb. Így maradt meg neve pl. több 18–19. sz.-i üveghuta elnevezésében a Zselicségben: Magyar- és Németlukafa. Az ácsok és asztalosok Szent József pártfogását élvezték; a posztósok és kalaposok Szent Jakabét; a tűzzel dolgozók Szent Lőrincét; a fazekasok Ádám és Évát választották, mivel „őket is agyagból gyúrta az Úr”; az asszonyok, várandós anyák és nagyanyák Szent Annát tekintették különös közbenjárójuknak; a jó halálért Szent Mihályhoz folyamodtak; torokfájósoknak Szent Balázs ( Balázs napja) hozza a gyógyulást; a szőlőre Szent Vince, Orbán és Donát hozza az áldást. – Később a szentek attribútumaiban vagy a bibliai történetekben vélt analógiák alapján új, másodlagos patronációk is keletkeztek. Pl. Szent Flórián tűzoltó funkciója csak a 15. sz. végén alakult ki, még később kezdték a fazekasok magukra vonatkoztatni, „mivel ők is tűzzel dolgoznak”. Hasonlóan másodlagosan, az Anna napi evangélium kincskeresője alapján válik Szent Anna a bányászok védőszentjévé is. – A középkori eredetű védőszent kultuszokkal szemben csupán az ellenreformáció korára nyúlik vissza az egész Habsburg-monarchia területén elterjedt Nepomuki Szent János-tisztelet. A halászok és vízi molnárok pártfogója, de szobrai sokfelé megtalálhatók folyók és hidak közelében. Egyházi kezdeményezésre, szintén csak a 18. sz.-ban vált ismertté a pásztorok és állattartó gazdák fontos közbenjárójának Szent Vendelnek ( Szent Vendel napja) kultusza. Népszerűsítésével a még bizánci eredetű, pogány szokáselemekkel ünnepelt Dömötör-napokat ( Dömötör napja) kívánták helyettesíteni. Az ún. „pestisszentek” is mintegy reneszánszukat élik a barokk „pestis-oszlopokon” – ahol legtöbbször a Szeplőtelen Szűz (Immaculata) alakjával együtt ábrázolják őket, főleg Ny-Mo.-on – ezek: Szent Sebestyén, Fábián, Rókus, Rozália. Mária hazánkban egyébként is nemzeti patrónus. Ez az értelmezés István királytól hagyományozódott, aki országát oltalmába ajánlotta. A gondolat a jezsuita ellenreformáció programjában, az ún. „Regnum Marianum” eszméjében csúcsosodott ki leginkább. Hozzá kapcsolódott a már a középkorban is nagyjelentőségű Árpádházi király-szentek ( Szent István Szent László, Szent Imre), mint nemzeti védőszentek népszerűsítése is, mely a népi vallásosságban több újkeletű patronációt is eredményezett. Pl. anakronisztikusan magyaros viseletekben ábrázolva feltűntek a gombkötők, vagy csizmadiák védőszentjeiként. – Irod. Bálint Sándor: Népünk ünnepei. Az egyházi év néprajza (Bp., 1938); Pásztor Lajos: A magyarság vallásos élete a Jagellók korában (Bp., 1940); Bálint Sándor: Sacra Hungaria. Tanulmányok a magyar vallásos népélet köréből (Bp., 1943); Szabadfalvi József: A gazdasági év vége és az őszi pásztorünnepek (Műveltség és Hagyomány, 1964); Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és középeurópai hagyományvilágából (Bp., 1977).

Szent Flórián és Vendel kőszobra (Zalavár, Zala m.)

Nepomuki Szent János szoborfülkében (Andocs, Somogy m., 19. sz.)
Varga Zsuzsa

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages