vers <lat. oratio versa ’visszaforduló beszéd’>

Teljes szövegű keresés

vers <lat. oratio versa ’visszaforduló beszéd’>: 1. kötött formában alkotott szöveg. A kötött szöveg legáltalánosabb jellemzője a szabályos, felismerhető ritmus, az azonos vagy hasonló felépítésű verssorok; újabban gyakori a rím és kialakult a versszak. A teljesen kötött formában elhangzó vers hosszú fejlődés végeredménye. A természeti népek és a gyermekek dalai jórészt kötetlen ütemismételgetésből állanak, szabályos képlet nélkül is van tehát ritmus, sőt azonos felépítésű sorok nélkül is lehet vers. Előbb az ütemek, majd a szótagok száma válik kötötté, egyenlővé, kialakul a szabályos sor, ezek társulásából pedig a versszak. Időközben a szöveg elszakad a dallamtól, de a ritmus még sokáig őrzi együttélésük emlékeit. Megkülönböztetünk hangsúlyos és időmértékes, továbbá vegyes típusú verseket. – A népköltészetben nem alakult ki szöveg-vers, nem történt meg a dallamtól való elszakadás és sokféle átmeneti forma őrződött meg, nem olyan határozott a prózától való elkülönülése sem. A népi vers részben szóbeli előadásra szánva, közösségi jellegű és valamilyen dallam, ill. népdal példájára keletkezik (különféle árusdalok, mondókák, rigmusok, táncszók stb.), másrészt hivatásos költői hatásokat is befogadó félnépi termék, mely írásos formában terjed, alkalmanként el is szavalhatják ( hadirokkantvers, verses arcképköszöntő, verses levél, vőfélyvers stb., továbbá a különféle feliratok, mint pl. a butellavers, sírfelirat stb.). A szerzők között találjuk a históriásokat, népi verselőket is; a versek egy része ponyván jelenik meg és a tetszetősebb darabokat daloskönyvekbe, katonakönyvekbe másolják. ( még: dal, ének) – Irod. Horváth János: Rendszeres magyar verstan (Bp., 1951); Vargyas Lajos: A magyar vers ritmusa (Bp., 1952); Gáldi László: Ismerjük meg a versformákat (Bp., 1961)2. Egyéb népnyelvi jelentései: versszak; a harangszó összefüggő része; időbeli szakasz (tartam); verseny.
Katona Imre

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages