verssor, sor
verssor, sor: költői alkotás ütemekből összetevődő, önálló ritmikai egysége, melynek szótagszáma lehet kötött és alkothat gondolati (mondattani) egységet is. A verssor szabályozódása, hosszú fejlődés eredménye, megelőzi a versszakét. A természeti népek és a gyermekek dalai jórészt kötetlen ütemismételgetésből állanak, szabályos verssor-képlet nélkül is van tehát ritmus, sőt azonos felépítésű verssorok nélkül is lehet → vers. A szabályozódás útja koronként, népenként és műfajonként eléggé változatos és soha nem kizárólagos, ún. átmeneti formák maradhatnak fenn. Mindenesetre az egymást követő soroknak előbb az ütem-, majd a szótagszáma válik kötötté, tehát egyenlővé. (Átmeneti forma pl. a kötött ütem- és kötetlen szótagszámú kanásztánc-nóta.) A teljes kötöttség időszakában is maradhat heterometrikus (pl. Kőmíves Kelemen, Molnár Anna és egyéb ún. régi stílusú balladákban), ill. újonnan is keletkezhet (pl. 3–4–5–5 ütem, 8–15–19–19 szótag egy → katonadalban: – El kell menni / katonának / messzire, Itt kell hagyni / a babámat, / édesanyám, / nincs kire. Arra kérem, / édesanyám, / vigyázzon a / göndörhajú / babámra! Járjanak el / a templomba / imádkozni / minden áldott / vasárnap...). – A mai verssor-fajtákat az ütemek és a szótagok száma alapján tudjuk megkülönböztetni. Egyetlen (2–3–4 szótagos) ütem még nem verssor, legfeljebb elöl ún. → rímhívó (– Egy – Megérett a Meggy! – Ádám – Kutya ül a hátán...), versszak végén pedig → táncszó vagy → refrén. A verssorhoz legalább 2 ütem kell, ezt Kodály Zoltán elsődleges verssornak nevezi; ilyen pl. az Ómagyar Mária-siralom. Legrövidebb 2-ütemű verssorunk 5-szótagos: ritkán fordul elő, ütemtagolása szokatlan, az ütem határán vagy a verssor végén önkéntelenül is szünetet tartunk (– Kicsi / vagyok én...), s nem is mindig önálló verssor ez (– Éljen a ha/za!...). A 2-ütemű 6-os egyik legrégibb kötött verssor-fajtánk, többnyire felező (3–3: – Pántlikás / kalapom...), de lehet más 4–2-es tagolása is (– Amerre én / járok...). A szabályos felezés és a gyakori félrímek (x–a–x–a) elősegíthetik a 6-os verssorok megkettőződését, a 12-esek kialakulását. A balladákban mindkét verssor kb. egyenlő arányban fordul elő és igen kedvelt, míg a dalokban jóval ritkább. A 2-ütemű 7-es viszont jóformán csak a dalokra jellemző: a szinte kötelező 4–3-as ütemtagolás élénk ritmust ad, elsősorban a → táncdalokban (– Kiszáradt a / diófa...) fordul elő. A 2-ütemű verssor felső határa az ún. → ősi nyolcas: legszabályosabb kötött verssor-fajtánk (4–4-es ütem, páros rím: – Megérem még / azt az időt: Sírva mégy el / házunk előtt...). Ebből eredeztették rövidüléssel a 6, 7, bővüléssel pedig a 9, 10, 11-szótagos verssorokat, amelyekkel gyakran társul. Bár ősiségét és jelentőségét eltúlozták, a 6-os mellett valóban a legrégibb kötött verssorunk; a balladák, dalok egyharmada ebből áll. A 3-ütemű verssort a 7-es, 8-as, ill. 12-es verssorból származtatták; esetenként ezzel valóban számolhatunk (– Vásárhelyi / fatányér, / fatányér...), a többség önálló fejlemény lehet (– Nem hitted, hogy / katona / leszek én...). Feltűnően ritka a 3-ütemű 9-es, tagolása többféle lehet (3–3–3: – Lyukas az / istállóm / teteje; 4–2–3: – A bogádi / utca / ligetes; 4–4–1: – Uccu, bizony / megérett a / meggy...). Jóval népszerűbb a 10-es, mely balladákban, dalokban közepesen kedvelt; a lehetséges ütembeosztások közül a 4–4–2-es általában komolyabb (– Nagyabonyban / csak két torony / látszik...), míg a 4–3–3 vidámabb (– Nem hitted, hogy / katona / leszek én...) hangulatú. A 3-ütemű 11-szótagos verssor a balladákban ritkább, a népdaloknak viszont a második leggyakoribb verssor-faja. Rendszerint 4–4–3-as tagolású (– Már minálunk / verbuválnak / kötéllel; – Tisza partján / mandulafa / virágzik...). A 11-esek → sormetszete a középtől eltolódik ugyan, de jónak érezzük (– Bús az idő, / bús vagyok én / magam is...). A 3-ütemű verssor felső határa a 12 szótag, ez azonban ritka, egyetlen lehetséges tagolása 4–4–4 (– Ördög bújjék / komámasszony / papucsába!...). Az ütemszám felső határán van a 4; ebből 9 és 11-szótagos gyakorlatilag nincs, a 10-es is nagyon ritka, tagolása sokszor bizonytalan (egyik lehetséges beosztás 4–2–2–2: – A horgosi / csárda / ki van / festve...). A magyarban a műfajoktól függetlenül egyik legnépszerűbb verssor a 4-ütemű 12-es, aránya azonos a 6-oséval, e kettőt nem is lehet mindig elválasztani (– Megrakják a / tüzet, Mégis elaluszik...). A magyar 12-es 4-ütemű ereszkedő verssor lévén, eltér a francia alexandrintól, páros rímeivel pedig a 16–17. sz.-i bokorrímes → históriás énekektől. Ütembeosztása eléggé kötött (3–3–3–3: – Ezt ajtón / hallgatta / császár szép / leánya; 4–2–4–2: – A pünkösdi / rózsa / kihajlott az / útra...), de szinte mindegyik hibátlanul felez (– Megint tanakodék // tizenkét kőmíves, Falat megállítni // hogy lesz lehetséges?...). A 4-ütemű 13, 14, 15, 16-szótagos sor kevésbé gyakori, általában újabb fejlemény (kedvelt pl. a katonadalokban, főként a → menetdalokban); származhat a szótagszám ismétlődésből (– Felszántottam, / felszántottam / kis kertemet / ugarnak...), esetleg két rövidebb (7–8, 8–7, 8–8) összeolvadásából is, de ma még nem tudjuk eldönteni: énekes vagy hangszeres gyakorlat eredményeképpen következett-e be? A verssor-metszet eléggé vándorol (– Ki mit szeret, / ha nem szép is //, kedves az / annak; – Rózsabimbó /, kék ibolya // egy ágon / nem nő...). A 4-ütemű verssor külön típusa a kanásztánc-nóta; de más dalokban is elég gyakori a heterometria. – A verssor gondolati mondattani egység is: lehet önálló mondat (– Esik eső a száraz levélre. Haragusznak a szolgalegényre. – Béresgyerek hajt a kútra itatni. A babája vizet visz mosogatni.); máskor a sorpár egy zárt tartalmi egység (– Megálmodtam azt az egyet, Hogy a rózsám mást is szeret.); de a gondolat tovább is terjedhet, elérheti a 3–4 verssort is, tehát kitölti az egész versszakot (– Édesanyám rózsafája, Én voltam a legszebb ága, De egy gonosz leszakasztott, Keze között elhervasztott...). A magyar népköltészetben enjambement-nal, tehát a gondolat egyik sorról a másikra való átvitelével, ritkán találkozunk (– Egyszer csak kimene az ő édesapja A tornácba s lenéz onnan a határra; – Mert az a te kutya szíved Ahányat lát, annyit szeret...); oka lehet irodalmi hatás, dallamcsere stb. (→ még: ismétlés, → kanásztánc, → ritmus, → szótag, → ütem) – Irod. Arany János: A magyar nemzeti versidomról (Pest, 1854); Gábor Ignác: A magyar ősi ritmus (Bp., 1908); Dincsér Oszkár: Adatok a középázsiai dallamtípus elterjedéséhez (Ethn., 1941); Horváth János: Rendszeres magyar verstan (Bp., 1951); Vargyas Lajos: A magyar vers ritmusa (Bp., 1952).
Katona Imre
