vlachjogú falu
vlachjogú falu: a 13–16. sz.-ban létrehozott, → kenézek telepítő tevékenysége révén benépesített, kezdetben legtöbbször román- és ruténlakta település. A legelső vlachjogú faluk Erdélyben jöttek létre. Számuk egyre szaporodott, és elterjedtek a Felföldön, Morvao.-ban sőt Galíciában is. Mivel a vlach szó a 15–16. sz.-ban már elsősorban nem népet, hanem foglalkozást, életformát jelentett, a vlachjogú falu sem volt törvényszerűen román vagy rutén népesség lakóhelye. Ekkor már szlovákok, lengyelek, horvátok és magyarok is telepedtek az idegenek beköltözésének kedvező, szabadabb vlach jog szerint. A vlachjogú faluk jogállásának legfontosabb sajátosságai a következők voltak: 1. A letelepített lakosság bírája a telepítő kenéz, ill. örököse volt, a kenéz fölött pedig a királyi tisztek törvényszéke ítélkezett. – 2. A népre kivetett bírságok és büntetések összegének egy harmada a kenézé lett, két harmadát pedig a falvak a maguk szükségére fordíthatták. – 3. A falvak terményük tizedével megválthatták országos közmunka kötelezettségüket. – 4. A lakosság királyi ötvenedet adott állataiból. – A vlachjogú falukban pásztorok, nagyrészt juhtartók laktak. A vlach jog a hegyi pásztoréletforma jogrendszere. Ott telepítettek e jog szerint, ahol a természeti viszonyok a földművelésnek nem kedveztek. A 15–16. sz.-ban már a vlachjogú falukban élőket hívták vlachoknak, függetlenül nemzetiségi hovatartozásuktól. – Irod. Hunfalvy Pál: Az oláhok története (I–II., Bp., 1894); Kniezsa István: A tót és lengyel költözködő pásztorkodás magyar kapcsolatai (Ethn., 1934); Ila, Bálint: Die walachische Bevölkerung der Heruschaften Murány, Csetnek und Krasznahorka (Separatum Studie Slavica, Bp., 1957); Zimányi Vera: A Rohonc-Szalonaki uradalom és jobbágysága a XVI–XVII. században (Bp., 1968).
Bárth János
