vulgus in populo <lat. ’az egyszerű nép a nemzetben’>
vulgus in populo <lat. ’az egyszerű nép a nemzetben’>: E. Hoffmann-Krayer svájci néprajzkutató kifejezése nyomán elterjedt megnevezése a társadalmakat, népi kultúrákat alkotó „alsó réteg”-nek. A 20. sz. elején több ízben is megfogalmazták azt a nézetet, hogy a néprajz a társadalmak alsóbb rétegének tekintett „nép” életével foglalkozzék, és ehhez hozzákapcsolták ezt a gondolatot is, hogy ez az alsó réteg nem alkotó, csupán befogadó elem. A teória első bírálói az evolucionista iskola oldaláról emeltek kifogást, amire a 20-as években H. Naumann és mások válaszoltak, akik történeti aspektusba illesztették a két réteg, ill. az alkotó és befogadó rétegek koncepcióját („gesunkenes Kulturgut”). Eszerint a társadalmak felső rétege az alkotó, ettől „szállnak alá” a művelődési javak az alsóbb rétegbe, amely csak befogadó. – Érdekes tény, hogy a tárgy- és motívumtörténeti alapokon álló következtetések ellen elsősorban etnopszichológiai ellenérveket hoztak fel, és főként a vulgus in populo-teóriában csak időként megjelenő L. Lévy-Bruhl elképzeléseket („individuum nélküli társadalom”, „szublogikus – logikus gondolkodás ellentéte”) cáfolták. Egyfelől a közösségi kultúra archaikusságának, önállóságának védelmezői (legkivált R. Weiss), másfelől a pszichologizmusban a közösségit és individuálist összemosó (pl. a „szublogikus” szuperfogalmát kidolgozó Marót Károly) kutatók voltaképpen nem cáfolták meg a vulgus in populo-elmélet alaptézisét: a két társadalmi rétegből alkotott tant, amely egyébként nem áll messze a marxizmus osztálykategóriáinak hierarchiaszerű felfogásától. A szovjet kutatásban (legkivált a folklorisztikában) az individuális („arisztokratikus”) és a közösségi („demokratikus”) felfogás hívei hosszú ideig váltakozó sikerrel csatároztak. – A magyar néprajzban a vulgus in populo nézeteit túlzó módon sosem képviselték, hangsúlyozták a népi kultúra alkotó erőit, és pszichológiai, olykor történeti vonatkozásban megkísérelték tagadni azt a választó vonalat, amely a felső és alsó társadalmi rétegek között fennáll. Még az újabb nép-fogalom kutatói is egyoldalúsággal cáfolták E. Hoffmann-Krayer és H. Naumann nézeteit, akiknek korabeli vitapartnereit viszont az ottani újabb kutatás bírálta, elsősorban ahisztórikus („antikvárius”) közösség-felfogásuk és a társadalom kétpólusú osztályszerkezetét felismerni nem tudásuk miatt, A vita végleges megoldását a történeti tények tisztelete (ez a vulgus in populo elméletet sokban igazolja), egyszersmind azonban a társadalom osztálytartalmának feltárása adhatja, ez utóbbit a vulgus in populo elgondolások képtelenek voltak kellő pontossággal megfogalmazni. – Irod. Lévy-Bruhl, L.: Les fonctions mentales dans les sociétés inférieures (Paris, 1910); Naumann, H.: Primitive Gemeinschaftskultur (Jena, 1921); Ortutay Gyula: Magyar népismeret (Bp., 1937); Úr és paraszt a magyar élet egységében (Szerk. Eckhardt Sándor, Bp., 1941); Marót Károly: A népköltészet elmélete és magyar problémái (Bp., 1949); Voigt Vilmos: A néprajztudomány elmélet-terminológiai kérdései (Ethn., 1965).
Voigt Vilmos
