Antiszemitizmus

Teljes szövegű keresés

Antiszemitizmus: az 1870-es évek végétől először No-ban, majd más országokban is elterjedt fogalom a zsidósággal szemben vallási, faji, gazdasági és egyéb okokból kialakult ellenszenv, gyűlölet kifejezésére. Az ~ az arabokra nem vonatkozik, noha azok is sémiták. A vallási alapú ~ a felvilágosodás korában világi elemekkel, a XIX.szd. második felétől áltudományos, rasszista, „fajvédő” gondolatokkal társult. Az I.vh. után Hitlerhez hasonlóan világszerte milliók hitték, hogy a zsidók veszélyes, asszimilálhatatlan, világuralomra törő, egységes fajt alkotnak. Az antiszemiták a zsidókat tették felelőssé a háborúkért, a forradalmakért, az inflációért stb. Az antiszemiták szerint a zsidók, kihasználva az emancipációt, jogtalan és aljas módszerekkel meghódították a gazdaság, a kultúra kulcspozícióit, eltávolításuk ezekből, ill. az adott ország területéről „nemzetvédelmi”, ill. „fajvédelmi” szempontból jogos. KL, 34.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages