Atlanti Charta
Atlanti Charta: az →angolszász hatalmak közös pol. alapelveit meghatározó dokumentum. Az ~ elnevezésű nyilatkozatot 1941.aug.12-én írta alá →Roosevelt am. elnök és →Churchill brit me. az új-foundlandi Placentia-öbölben megtartott, 9-én kezdődött Argentia fedőnevű konferencián (ez volt első találkozójuk). A ~-t 1941.szept.24-én aláírta a Szu. és kilenc szövetséges (Belgium, Cs., Görögország, Ju., Hollandia, Lo., Luxemburg, Norvégia és a →Szabad Franciaország) is. – A közös nyilatkozat gondolatát aug.9-én vetette fel Roosevelt abból a célból, hogy „lefektessünk néhány olyan alapelvet, amelyre közös politikánkat alapozhatnánk.” Az általa megfogalmazott „négy szabadság” (a szólás és kifejezés; az istentisztelet; a szükségtől; a félelemtől való mentesség szabadsága) közül néhányra való elkötelezettséget, vmint egy olyan közös deklarációt kívánt kicsikarni NBr-tól, amely elutasítja a területi és gazd. imperializmust. – Az ~-t Sumner Welles, ill. Sir Alexander Cadogan szövegezte meg, végső formáját a brit kabinet, Churchill, ill. Roosevelt adta meg. A kész dokumentum brit-am. kompromisszumot takart: Roosevelt kérésére elmaradt az utalás a háború után felállítandó nk. szervezetre, a szabad kereskedelem említésénél figyelembe vették NBr. birodalmi preferenciáit (ottawai egyezmény), vmint az am. védővámtörvényeket. Roosevelt, annak reményében, hogy Latin-Am. diktatúrái is csatlakoznak majd az ~-hoz, beleegyezett, hogy a vallás, ill. a szólás és kifejezés szabadságára utaló alapelvek ne szerepeljenek a nyilatkozatban. – Az ~ kimondja, hogy az aláírók „nem törekednek semmiféle területi vagy egyéb növekedésre”; „nem kívánnak semmiféle olyan területi változásokat, amelyek nem egyeznének meg az érdekelt népek szabadon kifejezett óhajával”; „tiszteletben tartják minden nép jogát arra, hogy megválassza azt a kormányformát, amely alatt élni akar” és visszaállítják „mindazoknak a népeknek a szuverén jogait és önkormányzatát, amely népeket ettől erőszakkal megfosztottak”; egyenlő feltételeket biztosítanak a világkereskedelemben és a nyersanyagokhoz való hozzáférésben; hogy „minden ember minden országban félelem és szükség nélkül élhessen”; a szabad hajózás a tengereken és óceánokon; s hogy „amíg az ált. biztonság szélesebb és állandó rendszerét meg nem teremtik”, lefegyverzik az agresszióval fenyegető nemzeteket. – Csatlakozó nyilatkozatában a Szu. leszögezte, hogy „külpolitikájában megvalósította és megvalósítja a népek szuverén jogai tiszteletben tartásának magasztos elveit [...], a nemzetek önrendelkezésének elve vezérli, és amelynek alapja a nemzetek szuverenitásának és egyenjogúságának az elismerése [...], védelmezi minden nép jogát az állami függetlenségre és országa területi sérthetetlenségére, jogát olyan rendszer megteremtésére és olyan kormányzási forma megválasztására, amilyet az célszerűnek és szükségesnek tart...” Ugyanakkor kinyilvánította, hogy „A sz. korm., szem előtt tartva, hogy a fent említett elvek gyakorlati megvalósításának elkerülhetetlenül alkalmazkodnia kell majd egyik vagy másik ország körülményeihez, szükségleteihez és történelmi sajátosságaihoz, szükségesnek tartja kijelenteni, hogy ezeknek az elveknek a következetes megvalósítása biztosítja majd számukra a legerősebb támogatást a sz. korm. [...] részéről.” ⬩ BL, 43.
