Ellenállás Budapesten

Teljes szövegű keresés

Ellenállás Budapesten: n-ellenes és antifas. tev. a fővárosban Magyarország német megszállásától. 1944.márc.19-ét követően a n. biztonsági szervek ezreket tartóztattak le, vittek koncentrációs táborokba. A ~ szervezését a 4 dem. pártból létrejött Magyar Front vette kézbe. Propagandát folytatott, segítette a zsidómentést, kapcsolatot teremtett a hds-gel és a kormányzósággal a háborúból való kiválás céljából. A Dózsa-gárda röplapokat terjesztett, a Táncsics-sejt szabotázsra, fe. akciókra készült. Szept.22-én megtámadták a Wesselényi utcai SS laktanyát. Szept-ben a Kommunista Párt (nem azonos a MKP-val) létrehozta Kat. Bizottságát, amely megszervezte a Szír, Laci, Marót fedőnevű akciógárdákat. Robbantották a Gömbös-szobrot, a Metropol szállót és a nyilas nagy-gyűlést. Harci csoportot hozott létre a Szabad Élet Diákmozgalom, a Demokrata Diákfront és a Nemzeti Ellenállás Diákmozgalma is. – Okt. 15-én harcot kezdtek a nyilasok ellen, a 107/ 302.munkás szd-nál, az Andrássy-laktanyában és napokon át a Népszínház utcában. A nyilas hatalomátvétel után az ~ fe. harcot hirdetett. 1944.nov.9-én Bajcsy-Zsilinszky Endre vezetésével megalakult a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága. Kat. Vk-a kidolgozta a Bp-i felkelés terveit. Nov.22-én ez lebukott, vezetőit kivégezték. Sokan a Nemzetőrség, majd a Kisegítő Karhatalom (KISKA) alakulataiba épültek be (XIII/1., XIV/2., XIV/1., 2., 3., 141., III., V., VII., VIII. kerületi alakulatok, Stollár-szd.). Egyetemisták, munkásfiatalok, kat-k alkották a Táncsics- és Görgey-zászlóaljakat. A peremkerületekben, Csepelen, Újpesten, Rákospalotán, Kőbányán, Pesterzsébeten, Kispesten, Óbudán alakultak partizáncsoportok. A Ságvári-gárda a belvárosban működött. A n-ek a Radó-csoportból 81 főt végeztek ki. A m. kat. elhárítás számolta fel a Kovács Pál vezette nyugati (Dallam-) csoportot. 21 csoport és szervezet jött létre. A zsidó fiatalok fe. csoportokat is alakítottak (Cionista ellenállás). A passzív ~-ban az egyházak és sok ezer lakó mentette a zsidókat, az üldözötteket, védte a gyárakat és közüzemeket. Több kísérlet történt a hidak megmentésére is. A n-ek és a nyilasok a kitörés előtt foglyaikat agyonlőtték. (Bővebben lásd A Magyar antifasiszta ellenállás és partizánmozgalom c. kislexikonban [Kossuth, Bp., 1987]). GA, 229.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem