Eucharisztikus világkongresszus

Teljes szövegű keresés

Eucharisztikus világkongresszus: 1. a m. pol. katolicizmus legnagyobb szabású rendezvénysorozata a Horthy-korban; 2. az oltáriszentség <eucharisztia> helyével és szerepével foglalkozó tanácskozás a római katolikus egyház dogmarendszerében. – A ~ Mo-ra hívásának gondolata 1929-ben merült fel. Serédi Jusztinián hercegprímás 1938-at javasolta, Szent István halálának 900. évfordulóját. 1936 tavaszán a rendezést az Actio Catholica szervezetre bízták, júl-ban Hóman Bálint kultuszminiszter elnökletével korm.bizottság alakult. A Vatikán nov-ben adta hozzájárulását a XXXIV. ~ Bp-en történő megtartásához. Mo. ezzel valós nk. pol. súlyánál jelentősebb szerepre tett szert Eu-ban. – Az „Eucharistia – vinculum caritatis” <oltáriszentség a szeretet köteléke> jelmondatú ~ 1938. máj.25-én Bp-en vette kezdetét, Eugenio Pacelli bíboros pápai legátus <követ>, a későbbi XII. Pius pápa jelenlétében. Külföldről 14 bíboros, 48 érsek és 97 püspök vett részt a ~-on, köztük még egy későbbi pápa: Giovanni Battista Montini (VI.Pál). No-ból Hitler tiltása nyomán senki sem érkezett. Pacelli megnyitó beszédében, amelyet a Hősök terén Horthy Miklós kormányzó és Imrédy Béla me. is hallgatott, utalt az új vh. lehetőségére. A gazdag programmal (eszmecserék, körmenetek, tömeges áldozások, nk. katolikus gyűlések stb.) lezajló ~ 29-én körmenettel, szabadtéri szentmisével és rádión sugárzott pápai szózattal zárult. Másnap kezdetét vette a Szent István-év. RI, 257.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages