Hadapródiskola

Teljes szövegű keresés

Hadapródiskola: a Honvédség fejlesztése folytán a hivatásos ti. karban jelentkező hiány pótlására 1941 őszétől felállított 5 évfolyamos kat. oktatási intézmény. Elődeit 1898-ban állították fel Pécsett és Nagyváradon, ekkor 4 év után a jó eredményűek (1908-tól) zls-ként, a többiek (1908-ig mindenki) hadapród ti.helyettesként végeztek. A ~-kat a trianoni béke nyomán, az 1922:X.tc-kel (kat. oktatási tv.) megszüntették. – Ismételt felállításukkor, 1941 őszén Sopronban a m.kir. „Rákóczi Ferenc” gy.; Marosvásárhelyen a m.kir. „Csaba királyfi” gyorsfegyvernemi (gk., gy., kp., lov., pc.); Nagyváradon a m.kir. „Gábor Áron” tü. (táb. és légv.); Budapesten a m.kir. „Görgey Artúr” mű. (mű., hír., folyamőr), vmint a rep. ~-t állították fel. Utóbbi kettőt a Bolyai Akadémián helyezték el. A rep. ~ a következő évben megszűnt, növendékeit a többi ~ vette át. 1942 őszétől kezdte meg működését Pécsett a m.kir. „Zrínyi Miklós” gy. ~. – A ~-ban a kat. oktatás mellett a polg. gimnáziumival megegyező képzés folyt 4 évig, mely érettségi vizsgával zárult. Ezt (a tervek szerint) egy gyakorlati év követte volna, melynek végeztével zls-sá és hadapród őrm-ré nevezték volna ki a növendékeket. A ~-kba a felállításukkal egyidejűleg fokozatosan megszűnő katonai reáliskolákból (Sopron, Pécs, Kőszeg) lehetett átlépni (4 vagy 5 elvégzett év után I. vagy II. évfolyamba). A polg. gimnáziumok IV. o-át végzett tanulók felvételi vizsga útján juthattak be. – 1944.szept-ben a nagyváradi és a marosvásárhelyi iskolákat a Dunántúlra telepítették. 1944.nov.15-én a több mint 400 V. évfolyamos növendéket zls-sá avatták. 1944.dec. és 1945.febr. között a ~-k elhagyták az ország területét, majd beszüntették működésüket. A ~-kba fennállásuk alatt több mint 2100 növendék járt. BU, 362.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem