Honvédség

Teljes szövegű keresés

Honvédség (Magyar Királyi Honvédség): 1920-1945 között a Magyar Királyság hadereje, az 1919.jún.10-én létrehozott és Horthy Miklós vezetése alatt álló Nemzeti Hadseregből alakult ki. A Vörös Hds. 1919.aug.6-i feloszlatása után a Nemzeti Hds. maradt az ország egyetlen fe. ereje. A királyság visszaállításával az alakulatok, intézmények megnevezésénél 1920.ápr.1-től rendszeresítették a magyar királyi (m.kir.) előtagot. A m. haderő a trianoni békét követő átszervezéssel kapta 1922.jan.1-től a ~ elnevezést. – Feladata: az ország megvédése külső elg-gel szemben, a határszolgálat ellátása, közreműködés a határőrizeti és határellenőrzési, folyamellenőrzési szolgálatban, vmint az ország belső rendjének és biztonságának fenntartásában. – A ~ szárazföldi, rep. és folyami erőkből állott. A Legfelsőbb Hadúr a kormányzó volt. A legfelső kat. vezetést a m.kir. Honvéd Vezérkar főnöke gyakorolta. A ~ a trianoni béke értelmében az 1920-as években 35000 fős toborzott zsoldos hds. volt, amely 7 vegyesdandárból, vmint a Fővezérségnek közvetlenül alárendelt 4 lov.e-ből, 4 tü.ü-ből és 3 utász zlj-ból állt. Nem lehetett légi és folyami hadereje, nem tarthatott neh.tü-et, hk-kat, vegyi és tád. jellegű mű. egységeket. A békeszerződés kat. korlátainak kijátszására a különböző társminisztériumok alárendeltségében létrehozták az ún. rejtett kat. szerveket. Így jött létre a Kereskedelmi Minisztérium állományába tartozó Légügyi Hivatal, amely a titkos légierő fedőszerve volt. Kifelé a BM irányítása alatt állt a Rendőrújonc Iskola, amely a pc. és vasútépítő alakulatok rejtésére szolgált; ugyancsak a belügy hatáskörébe tartozott a folyami erőket leplező folyamrendészet. A határőrizeti feladatokat a PÜM-hoz beosztott Vámőrség látta el. – Az Antant Kat. Ellenőrző Biz. 1927.márc.31-i távozása után lehetőség nyílt a ~ fejlesztésére. Az 1928-ban kezdődő 3 éves fejlesztési program a létszám és az alakulatok számának emelése mellett korszerű fegyvernemek: tü., a pc.járműves, hír. és mű., vmint a légierő alapjainak lerakását tűzte ki. A ~ nyílt és rejtett alakulatainak létszáma 1930.okt.1-én már 57648 fő volt. 1932-től titokban megkezdték az ált. védkötelezettségen alapuló véderő kiépítését. A Vámőrség Határőrséggé való átszervezésével 1933-ban újabb 7 rejtett gy.e-t hoztak létre. – Az 1938.márc.5-i győri program a ~ nagyarányú mennyiségi és minőségi fejlesztését irányozta elő, amelyhez a jogi hátteret a Mo. fegyverkezési egyenjogúságát kimondó bledi egyezmény biztosította. 1938-tól az addig rejtett kat. alakulatok nyílttá váltak és áttértek az ált. védkötelezettségre. A ~ létszáma ekkor 77000 fő volt. 1938-1945 között a ~ mennyiségi és minőségi fejlesztése a Huba- és a Szabolcs-hadrend alapján történt. A ~ békelétszáma 1941-re elérte a 171624, 1943-ra, a Huba-hadrend lezárásakor a 254344 főt. 1944.szept.30-án a ~ teljes mozgósításakor a létszám meghaladta az 1 millió főt. 1944 végén a Szálasi kormány totális mozgósítási parancsára bevonultak csak a ~ elméleti létszámát növelték, felszerelésükre már nem álltak rendelkezésre anyagi eszközök. BA, 465.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem