Horthy Miklós

Teljes szövegű keresés

Horthy Miklós látogatásai Németországban (1938): legfelső szintű n-m. tárgyalások Mo. bevonásáról egy Cs. ellen indítandó esetleges n. tád-ba. 1938.máj.1-én Horthy Miklós Hitler meghívására részt vett a PRINZ EUGEN cirkáló vízre bocsátásán és egy n. haditengerészeti gyakorlaton. Aug.20-26. között Imrédy Béla me., Kánya Kálmán küm. és Rátz Jenő hm. társaságában a kormányzó ismét No-ba látogatott. Szept.18-án Göring meghívására Horthy egy K-poroszországi vadászaton vett részt. Az első két alkalomal Hitler vázolta a Cs. elleni kat. akció tervét, s kifejezte reményét, hogy adott esetben Mo. D-ről csatlakozik a tád-hoz. Horthy, egyetértésben a pol. és kat. vezetéssel, a Honvédség csekély erejére és felkészületlenségére hivatkozva elutasította a felkérést. Szept.14-én Sztójay Döme berlini m. követ közölte a n. KÜM-mal, hogy Mo. érthetetlennek tartaná a n-csszl. viszony olyan rendezését, amelyben a Szl-i m-ok érdekeit nem veszik azonos mértékben figyelembe a szudétan-ek érdekeivel. Göring 18-án „megrótta” Horthyt a n. felkérés elutasításáért, s annak következményeként említette, hogy Hitler és Chamberlain brit me. 15-i godesbergi találkozóján a Szl-i m-ok kérdése nem került a napirendi pontok közé. Szept.20-án a me. és a küm. ismét No-ban tárgyalt, s a fe. tád. kivételével támogatást ígért kilátásba No. részére Cs-val szemben. A 29-én aláírt müncheni egyezmény záradékába, részben ol. fellépésre, részben a 20-i m. demars hatására brit egyetértéssel belefoglalták, hogy 60 napon belül tárgyalásos úton rendezni kell a Mo. és Cs. közötti vitás kérdéseket vagy a döntőbíróság újból összeül. KG, 476.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem