Izraelita felekezet
Izraelita felekezet (Magyarországon a II. világháború idején): az ortodox, neológ és status quo ante hitközségekbe szerveződő izraelita vallású m., ill. ide menekült nem-m. állampolgárok összessége. Zsidónak tekintették a konvertitákat (áttérteket) és gyermekeiket is. Az 1941. évi népszámlálás szerint az akkori országterületen 725007 izraelita lakos (4.9%) volt, a trianoni területen 400980 (4.3%). Ez a lélekszám 1944-ig tovább növekedett a környező országokból ide menekült zsidókkal, mintegy 750000 főre. – Az izrealita felekezet 1895-től bevett jogállású. Az 1938-1941 között hozott ún. →zsidótörvények nyomán az 1942:VIII.tc. (1942.júl.19.) visszaminősítette elismert felekezetté és megszüntette Fh-i képviseletét. 1941-től számos jogszabály született a zsidónak minősülő állampolgárok jogainak további korlátozására. Az 1939:II.tc. (→honvédelmi törvény) alapján a hadköteles zsidó férfiakat →munkaszolgálatra kötelezték. Az ország hadba lépésekor a nem-m. állampolgárságú zsidókat kiutasították, 1941.aug-ban Körösmezőre szállították, majd a határon túli területen a n-ek kezére adták (→Kamienec-Podolszki események). A frontszolgálatra vitt munkaszolgálatosok döntő többsége izraelita felekezetű volt. A Délvidéken, az →újvidéki razzia során m. alakulatok több mint ezer zsidót lőttek a Dunába. – Az itthon maradottak fizikai léte →Magyarország német megszállása után került veszélybe (→zsidó holocaust). Ettől kezdve az ~ léte is veszélybe került. A zsinagógákat bezárták, a rabbikat híveikkel együtt elhurcolták. A zsidó vallási vezetők fontos szerepet töltöttek be a közösség védelmében, mentésének szervezésében. 1944-1945-ben a hatalom formáljogilag sem tett különbséget az izraelita felekezet mint vallási közösség és a zsidóság mint „faj” megítélése, ill. kezelése között. Így az összzsidóságot ért üldözés egyetemlegesen sújtotta az izraelita felekezetet is. ⬩ GJ, 508.
