Katonai ellenállás Magyarországon

Teljes szövegű keresés

Katonai ellenállás Magyarországon: a m. fe. erők soraiban jelentkező tev. a háború, a nsz. No. és kiszolgálóik ellen. Magyarország német megszállásáig a Honvédség megőrizte szellemi egységét. 1944-től egyre több kat. ismerte fel, hogy a háború elveszett, s fel kell lépni annak folytatása ellen, az ország szabadságáért és függetlenségéért. A megszálláskor Újvidéken, Sopronban, Győrött, Székesfehérváron és Budaörsön került sor szórványos ellenállásra. A Gestapo letartóztatta a különbékén munkálkodó Újszászi István vőrgy-ot, Kádár Gyula ezds-t, Hátszeghy-Hatz Ottó alez-t. – 1944 őszén megkezdődött a morális válság, egyre többen tagadták meg a bevonulást, megnőtt a szökések száma. Okt.16. után gyakorivá váltak az átállások. Az ellenállás megkísérelte a hds. megnyerését. Ellenállócsoportok jöttek létre a Haditechnikai Intézetben, a Központi Átvételi Bizottságnál, a Folyamerőknél, a Légierő Pság-on, a Hadiakadémián, több laktanyában és alakulatnál. A Fürjes-Nagy-csoport a Ludovika Akadémián szervezkedett. A 11. sz. helyőrségi kórházban létrejött csoport embereket mentett. Egyik vezetőjét, Kálló Ferenc főesperest kivégezték. Az ellenállást támogatta a 207/2.légv.á.ü. és a 202/1.fényszóróü. A nyilas hatalomátvétellel fe-rel szállt szembe a Testőrség, az Andrássy laktanya. Ellenszegülés miatt végezték ki Győrffy Gyula alez-t. A Margit körúti fogház, a sopronkőhidai börtön megtelt kat-kal. Kb. 10 tbk-t és 400 ti-t fogtak el. Sokan megtagadták a katonai eskü letételét Szálasira. A Nemzetőrség és a Kisegítő Karhatalom több alakulata befogadta az ellenállókat, üldözötteket, szökött kat-kat. – Sok száz m. kat. csatlakozott a m. és külföldi partizánokhoz. GA, 567.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem