Katonai közigazgatás

Teljes szövegű keresés

Katonai közigazgatás a visszacsatolt területeken (magyar): a Honvédség ideiglenes főhatalma a Mo-hoz más országoktól 1938-1941 között visszatért körzetekben. Werth Henrik VKF 1938.nov.2-án készítette el parancsát a Felvidéken felállítandó ~ szervezetéről és feladatköréről. Bevezetésére a felvidéki bevonulással párhuzamosan került sor. Szervezeti nehézségek, az intézkedési körök pontatlansága, rögtönzés, felkészületlenség, a menet közben történő javításokra való képtelenség, a propagandisztikus szemlélet adták legfőbb jellemzőit. 1938.dec.31-én szűnt meg. – A közjogi rendezés Kárpátalján 1939 tavaszán ismételte a korábbiakat. A ~ bevezetésére az 1939:VI.tc. adta meg a korm-nak a tv-es felhatalmazást. Teleki Pál me. a ~-t nemcsak felügyelni és ellenőrizni, de döntéseiben korlátozni is kívánta. A me. 1940.júl.23-án tv.javaslatot nyújtott be Kárpátaljai Vajdaságra (nem vált tv-nyé). Ez nagyvonalúan adta az önálló döntések meghozatalának lehetőségét a kisebb ügyekben, de vigyázott, hogy az autonómia ne okozzon pol. nehézségeket a kormányzatnak. A végrehajtott korm.rendelet viszont az önkormányzatnak még a látszatát sem adta meg. A ~ Kárpátalján 1939.márc. 15-től júl.7-ig volt érvényben. – Észak-Erdélyben, a második bécsi döntés végrehajtása során a kormányzat távol sem volt képes a ~-t oly módon ellenőrzése alá vonni, amint ezt Kárpátalján tette. Itt viszont a feladatokat felkészültebb, jobban előkészített ~ oldotta meg. A ~ itt 1940.szept.5-től nov.26-ig volt érvényben. – Ami Ju-t illeti, Werth 1941.ápr.11-én az egész Délvidékre elrendelte a ~ bevezetését, a Muraközre vonatkozó horvát igények azonban szándékainak módosítására kényszerítették a korm-t és a HVK-t. Az itt létrehozott ~, amely 1941. szept.15-ig állt fenn, mérlege a legnegatívabb. VGy, 570.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages