Ködvető

Teljes szövegű keresés

Ködvető <Nebelwerfer>: 1. Felső szögcsoporttal tüzelő egylövetű n. tüzérségi fe. A 10,5 cm-es ~ a hátultöltő aknavetőhöz volt hasonló. 1720 mm hosszú csövéből 8,6-8,9 kg-os aknagránátjait 6,2 km lőtávolságig lőtte. A 820 kg tömegű fe. málházva 925 kg-ot nyomott. A vele egybeépített lafettán gjművel vontatták. O-okba szervezve, ködgránátokkal elsősorban az elg. vakítására, ezzel harc- és tűzkészségének bénítására, ill. a saját mozgás leplezésére használták, innen az elnevezés. A k. és mozgékony ~-t repeszgránáttal a gy. közvetlen tűztámogatására is használták. Alkalmazását 1942 végétől a hasonló feladatokat hatékonyabban ellátó sorozatvetők (2.) elterjedése háttérbe szorította. – Magyar ~ csapattest első ízben a 2.magyar hadsereg doni arcvonala mögött állt fel 1943. jan. első hetében. A kijelölt állomány, amelyet a gy.ezd-ek kísérő k.á.ü-einek személyzete adott, átképzése Bugyennijben kezdődött meg. A hds.-közvetlen 102.ködvető ezd-et, amely 27 db 10,5 cm-es 40M. ~-vel rendelkezett, jan.18-án vetették be először, a kiképzés helyén. Márc. végén, a 2.hds. kivonása miatt a fe-eket vissza kellett adni a n-eknek. – 2. Rakétaelven működő n. sorozatvető fe. Fedőnevét az első, feketelőporral hajtott lövedékek húzta füstcsík alapján kapta. A II.vh-ban 15-32 cm-es űrméretű 2-7,8 km lőtávolságú, 5-10 csöves vetőszerkezetekről indított változatait használták. Az indítószerkezetet k. lg-talpra vagy páncélozott szállítójárműre szerelték. A 34-112 kg-os lövedékeket a meghajtófúvókák által létrehozott forgás stabilizálta a röppályán. – A speciális kiképzésű nagyobb rakétatestek robbanásakor addig ismeretlen lökéshullám keletkezett, amely közvetlenül is ölt (légnyomásbomba). 1941. évi első bevetéseinél sz. részről gáz- vagy sűrítettlevegő-gránátok használatát feltételezték. – Pontos célzásra nem volt alkalmas, nagyobb területek tűz alatt tartására használták (területtűz). Jellegzetes hangjuk után a Hitler-furulya vagy Bőgő Tehén, nagy űrméretű változatai hatékonyságuk miatt a Gyalogstuka elnevezést kapták. Legelterjedtebb változata a 15 cm-es volt. – Mo. 1943-ban megvásárolta a 15 cm-es ~ licencét. Gyártását a Weiss Manfréd Művekben 43 M. sorozatvető néven kezdték meg. 1944-ben a Honvédség hadrendjében négy, Fővezérség-közvetlen sorozatvető o. (151., 152., 153., 154.) szerepelt, 18-18 lg-gel. A 151., 152., 153.sv.o. n. és m. gyártmányú ~-vel részt vett a galíciai és a magyarországi hadműveletekben. A 154.o-t 1944.nov-ben a Szálasi-röppentyűvel felszerelni kívánt Damjanich János röppentyűsosztály magjává szervezték át. BA, 644.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem