Külügyminiszterek Tanácsa

Teljes szövegű keresés

Külügyminiszterek Tanácsa: a II.vh-ban győztes nagyhatalmak küm-einek rendszeres tanácskozására felállított állandó szervezet. Létrehozásáról a jaltai konferencia nyilatkozatának VIII. pontja intézkedett, a három nagyhatalom küm-einek részvételével. A potsdami konferencia jegyzőkönyvének II. pontja értelmében alakult meg 1945.aug.2-án. A londoni székhelyű ~-ban a három nagyhatalom mellett Kína (Kuomintang) és Fr. is részt vett. Kína tagságát az USA, Fr-ét NBr. szorgalmazta. – Az Európai Konzultatív Tanács munkáját vette át, az ol., m., b., finn és ro. békeszerződés kidolgozására, részt kellett vennie a n. békeszerződés (erre nem került sor) kidolgozásában is. – A küm-ek békeelőkészítő szerepét Edward Stettinius am. küm-helyettes vetette fel 1944.jún-ban, ő javasolta Truman am. elnöknek a ~ felállítását 1945.jún-ban. Az elképzelés a nagyhatalmi együttműködés fenntartásán nyugodott, az eredeti szándék szerint a békerendezés fórumaként, majd ideiglenes biztonsági szervezetként működött volna, ill. az érdekszférák létrejöttét lett volna hivatott megakadályozni. BL, 661.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem