Lakatos-kormány

Teljes szövegű keresés

Lakatos-kormány: az 1944.aug.29-1944.okt. 16. között Lakatos Géza me. vezetésével hivatalban lévő korm. Tagjai: bm. Bonczos Miklós (okt.12-ig), küm. Hennyey Gusztáv szkv. vezds., hm. Csatay Lajos vezds., igazságügyi minszter Vladár Gábor, vkm. Rakovszky Iván, püm. Reményi-Schneller Lajos, kereskedelem- és közlekedésügyi Markos Olivér, iparügyi Gyulay Tibor, földművelésügyi egyben tárca nélküli közellátásügyi Jurcsek Béla. A ~ új tagja: bm. okt.12-től br. Schell Péter. – A ~ elutasította a Bp-i zsidóság deportálását, bár a Sztójay-kormány által kiadott zsidórendeleteket nem érvénytelenítette. Több szélsőjobboldali politikust leváltott kormányzati tisztségéből, ill. szabadlábra helyezett bebörtönzött n-ellenes személyiségeket, köztük Bajcsy-Zsilinszky Endrét. Elsődleges feladatát, az ország háborúból való kivezetésének előkészítését azonban csak igen vontatottan teljesítette. Sőt, átvette elődje aug.25-26-i minisztertanácsülésen hozott döntését a D-Kárpátok elérésére vonatkozó m. tád. (aradi csata, tordai csata) megindítására n. támogatással, s nem negligálta annak n. kat. segítség kérésére vonatkozó elemét sem. A ~ nem tudta elhárítani a hadiállapot Magyarország és Románia között beálltát. Súlyos pol. felelősség terheli, mert a kormányzóság kezdeményezéseit a fe.szüneti tárgyalásokra nem részesítette pol. támogatásban, sőt szept.8-án ismételten a háború folytatása mellett foglalt állást. A kiugrási kísérlet előkészületeiről viszont a ~ n-barát tagjai, Jurcsek és Reményi-Schneller folyamatosan tájékoztatták a n-eket. Azok részben tőlük, részben más forrásokból származó információik alapján kezdték meg a nyilas hatalomátvétel előkészítését, hogy mindenképpen biztosítsák Mo. háborúban való bent tartását. A kiugrási kísérlet előkészítetlensége, ill., a nyilas hatalomátvétel nyomán okt.16-án mind a kormányzó, mind utolsó korm-a lemondásra kényszerült, a hatalmat a Szálasi-kormány vette át. SP, 667.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages