Leventeszervezetek a háborúban

Teljes szövegű keresés

Leventeszervezetek a háborúban: a Leventeszervezetek harci és harc előtti bevetései. Lehetőségét az teremtette meg, hogy az 1944.okt. 23-i m-n. államközi egyezményben (SS-toborzás) Mo. kötelezettséget vállalt a férfiak kat. kiképzés céljából a Nagynémet Birodalomba való telepítésére 16 éves kor felett, ill. hogy a HM nov.4-én 18-ról 17 éves korra szállította le a hds-be történő behívás alsó korhatárát. – Két csoportra oszthatók: 1. a budapesti csatában leventékből (lv.) felállított, vagy lv-kel kiegészített csoportok egyaránt kerültek harci és harc előtti bevetésre (utóbbi állásépítést, erődítést, őrzésvédelmi szolgálatot takart). Az É-pesti szervezetek 1944.nov.1-től erődítési munkákban vettek részt Káposztásmegyertől a Dunáig a Rákospatak vonalán (Budapest védelmi rendszere), ill. átvették egyes zuglói gyárak őrzésvédelmét. A D-pesti szervezetek biztosító csoportokat állítottak fel, ezeket nov.1-től 4-ig a Rákoshegy – Ferihegy – Vecsés-É védelmi vonalban, majd dec.28-tól 1945.jan.1-ig Kőbánya külső szegélyén alkalmazták. Az É-budai szervezetek figyelő és őrjáratozó csoportokat képeztek, amelyeket részben besoroltak az egyetemi rohamzászlóaljba. A D-budai, budafoki és budaörsi szervezetek biztosító csoportokat állítottak fel, ezeket a déli összekötő híd – Kelenföldi pályaudvar közötti vasúti töltés vonalán alkalmazták, ill. nov.1-től dec.29-ig ők adták a déli vasúti híd őrségét. Minden Bp-i szervezettől kerültek lv-k a KISKA kötelékébe. – 2. A Bp-i szervezetek fel nem sorolt részeit, s a Mo-i szervezeteket ált. 1944 őszétől fokozatosan Ny-Mo-ra, majd 1945 tavaszától a bir-ba telepítették, ez alkotta a ~ második csoportját. E csoportra inkább volt jellemző a harc előtti, mint a harci bevetés. A Bp-iek a Szent László hadosztály, kisebb részben más seregtestek kötelékében védőállásokat építettek, esetenként harcba is kerültek. A vidéki szervezetek zömét a prágai n. elosztótáboron keresztül szállították bir. területre. Sorsuk ott csak részben ismert. Egyes csoportjaik részt vettek a No-i harcokban (részletesen lásd az 1. kiadásban). HL, 701.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages