2. magyar hadsereg

Teljes szövegű keresés

2. magyar hadsereg: hadtesteket összefogó szervezeti csoportosítás. A hdt-csoportok hdm-einek irányítására 1940.márc.1-én felállítottak három hds.pság-ot. A ~ pság eredeti állomáshelye Bp., kötelékébe az I., II. és VII.hdt. tartozott, de ezen összetételben sosem került alkalmazásra. – Első mozgósítása 1940.jún.27-én volt, júl-tól vonult fel a ro. határra. Fe. fellépés esetén a Fehér-Köröstől D-re húzódó határszak-t kellett biztosítania, ill. a Károly-vonal D-i szárnyának megkerülésével Nagyváradot kellett birtokba vennie. A II., V. és VI.hdt-tel Kolozsvár végcéllal szept.5-13. között részt vett az erdélyi bevonulásban. – Az 1941.ápr-i délvidéki hadművelethez I. és VII.hdt-ét mozgósították (az előbbi került bevetésre). – 1942.ápr-tól n. követelésre, a m. és n. pol. és kat. vezetés 1942.jan-i Bp-i tárgyalásai alapján a n. Dél Hadserecsoport, jún.4-től Weichs-seregcsoport, júl.9-től a B Hadseregcsoport alárendeltségében vett részt a K-i hadszíntér hdm-eiben. A 207 ezer fős ~ hadrendje a kivonuláskor: III.hdt. (6., 7., 9. k.ho.), IV.hdt. (10., 12., 13.k.ho.), VII.hdt. (19., 20., 23.k.ho.), 1.pc.ho., 1.rep.csoport és hds-közvetlen alakulatok (mozgósítás a 2.magyar hadseregbe). 1942. ápr.11-júl.27. között szállították ki. A Kurszkig felvonuló egy hdt-nyi rész a Tyimi előretöréssel, a többi gy.menetben jutott ki 1942.júl-aug-ban a Donhoz. A ~ nagyobbik része az 1942. júl.18. és szept.16. közötti doni hídfőcsaták során esett át a tűzkeresztségen. Fokozatos felváltására 1942.nov-től a hátországból 35-36 ezer főt (3 ezd.pság, ezd-közvetlenek, 12 zlj.) szállítottak ki. A ~ Voronyezstől Pavlovszkig húzódó 200 km-es arcvonala É-ról D-re az 1943.jan.12-én: III.hdt. (9., 6., 20.k.ho.), IV.hdt. (7., 13., 10.k.ho.), VII.hdt. (12., 19., 23.k.ho.), Cramer hadtest (n. 168. és 26.gy.ho., 700.pc. csop., 190.rolg.o. és m. 1.pc.ho.). A sz. Voronyezsi F (40.hds., 18.löv.hdt., 3.hk.hds., 7.lov. hdt.) 1943.jan.12-én Urivnál, 14-én Scsucsjénál törte át a ~ arcvonalát (osztrogozsszkrosszosi hadművelet). Részeikre szakítása, s részeinek bekerítése után, jan.17-én rendelték el visszavonulását. Maradványai (az 1.pc.ho. és a Vargyassi-csoport kivételével) jan.24-én váltak ki az arcvonalból. A főerőktől elszakított, jan.15-től a n. 2.hds-nek alárendelt III.hdt. febr.3-ig utóvédharcokat folytatott (téli hadműveletek a Donnál [1943]). A ~ becsült vesztesége 120 ezer hősi halott, eltűnt, sebesült, hadifogoly volt. Töredékei 1943.ápr-máj-ban tértek haza. Pság-ából 1943.máj.1-én megalakult a Magyar Megszálló Erők Pság-a. Az 1944.máj.10-én életbe lépő Szabolcs-hadrend alapján pság-át megszüntették. – 1944.aug.28-án a IX. hdt. törzséből újjáalakult ~ pság átvette a vezetést az Erdélyben gyülekező m. erők felett. Feladata a Kolozsvár – Kissármás – Marosvásárhely vonalról Nagyenyed – Gyulafehérvár irányába előrenyomulva a Kárpátok hágóinak birtokbavétele volt. Csapatai a tád. kezdetekor, 1944.szept.5-én: II.hdt. (7., 9.táb.pótho., 25.gy. ho., 2.pc.ho., 1. és 2. hgy.pótdd.) és IX.hdt. (2. táb.pótho., 9.hv.dd., Székely határőrség). A IX.hdt. szept.12-én a n. 8.hds. kötelékébe került. A Maroson és Kis-Küküllőn átkelt m. alakulatokat a 2.Ukrán Front D-erdélyi előretörése miatt szept.8-tól az Aranyos és a Maros mögé visszavonva, védelembe rendelték. A védelem súlyát a tordai csatában a 25.gy.ho. és a 2.pc.ho. viselte. A ~ okt.8-ig tartott ki védőállásában, ahonnan a sz. főerők alföldi előretörése miatt először a Szamos vonalára, majd okt.11-én Kolozsvárt feladva, a Meszes-hegységbe vonult vissza. A debreceni csatában a n. 8.hds-gel együtt elkerülte a bekerítést. Nagyvárad eleste után a Zilah – Szilágysomlyó – Nagykároly vonalon a Nyírségbe vonult vissza, okt.16-31. között seregtesteivel (II. és VII.hdt. pság, 25.gy., 2.pc., 12.tart., 4., 7.táb.pótho., 1., 2.hgy. pótdd.) Tokaj és Polgár között átkelt a Tiszán. Okt.20-tól pság-át, a II., VII.hdt. törzsét és közvetleneit a Duna-vonal Ercsi és a Dráva-torkolat közötti védelmének megszervezésére a Dunántúlra szállították. – Nov.13-án a ~ pság-ot kivonták az arcvonalból, hogy a No-ban kiképzésen lévő m. alakulatok felett átvegye a vezetést. Seregtestei közül a 25.gy.ho. (3.hds.) a 2.táb. pótho. (1. hds.), a 27.k.ho. és a 2.pc.ho. részei (Fretter-Pico-seregcsoport) folytatták a harcot. – Létszámadatai állandóan változtak. – A ~ pk-ai: Jány Gusztáv altbgy. [1941.máj.1-től gy.tbk., júl.29-től vezds.] 1940.márc.1 – 1943.aug.5.); Lakatos Géza vezds. (1943.aug.1 – 1944.ápr.1.); Veress Lajos altbgy. [szept.1-től vezds.] (1944.aug. 25. – okt.16.); Major Jenő altbgy. [nov.1-től vezds.] (1944.okt.16 – dec.1. [nov.13-tól a ~ pság klasszikus formájában nem funkcionál]). SzP, 731.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages