Moszkvai Magyar Bizottság

Teljes szövegű keresés

Moszkvai Magyar Bizottság: a debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakítását előkészítő csoport. A még Horthy kormányzó által Moszkvába küldött fe.szüneti bizottság (Faragho Gábor vezds., gr. Teleki Géza, Szent-Iványi Domokos) a sz. korm. aznapi, korm.alakítási javaslata alapján 1944.okt.18-án önmagát ~-gá nevezte ki, s a kormányzó nevében korm.alakítási szándékkal lépett fel. 20-án a sz. korm. megismételte 18-i javaslatát, azzal, hogy elismerte Horthy államfői mivoltát és jogfolytonosnak tekintette a megalakítandó korm-t. A ~-hoz csatlakozott nov.6-án Miklós Béla vezds, 8-án Vörös János vezds. – Nov.13-án Molotov sz. küm. jelenlétében megtartották az 1., 16-17-én a 2., dec. elején a 3. korm.alakítási tárgyalási fordulót. Utóbbiba belekapcsolódtak a dec.2-án Szegeden alakult Magyar Nemzeti Függetlenségi Front kiküldöttei. Ekkor dőlt el, hogy (eltérően Ro-tól és Bulgáriától, ahol a saját hatalmi szervek funkcionálhattak) ideiglenes nemzetgyűlést hívnak össze, amely az okt.20-i sz. ajánlattal ellentétben új államiságot deklarál, majd ideiglenes korm-t választ. A tárgyalásokon kialakult korm.listán szereplő személyek dec.12-én érkeztek Debrecenbe. RI, 817.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem