Munkaerőgazdálkodás
Munkaerőgazdálkodás (Magyarországon): a háborús gazd. számára szükséges munkaerő biztosításának rendszere a II.vh. idején. Alapját a →honvédelmi törvény teremtette meg, amely kimondta, hogy a kötelező honvédelmi munkakötelezettséget mindenki ott teljesíti, ahol dolgozik. Az iparban foglalkoztatottakat kötelezni lehetett arra, hogy munkaviszonyukban megmaradjanak. Az 1939.szept.1-én bevezetett →kivételes hatalom alapján a hm. a →hadiüzemeket honvédelmi munkára igénybe vettnek nyilvánította. 1941.ápr-ban a hadiüzemek munkásainak esküt kellett tenniük, ami lehetővé tette ellenük hadbírósági eljárás lefolytatását. – A ~-ban fontos szerepet töltött be az 1941.okt.-től létesített Hadianyaggyártás Országos Felügyelője. 1942. febr-ban a →kormányzó e posztra Stirling László altbgy-t nevezte ki. – Az iparban foglalkoztatott munkáslétszám (a mindenkori országterületen) 1938-1943 között 288 ezerről 466 ezerre nőtt, 1943-ban mégis mintegy 50 ezer hadiipari munkás hiányzott, többek között a bevonultatások következtében. A termelés folyamatosságát a honvédelmi kormányzat szociális intézkedésekkel és a kat. ellenőrzés fokozásával kívánta fenntartani. Az I.vh-s tapasztalatok alapján biztosították az élelemfejadagot, az öltözetet és a minimálbér emelését. Az utóbbi mértéke a hadiüzemekben 1943-ra az 1939-eshez képest mintegy 60%-os volt, az egyéb területen dolgozók 30-50%-ához képest. A reálbérek a hadiüzemekben is 91%-ra estek vissza 1938-hoz képest. A munkafegyelem biztosítására a hadiüzemi dolgozók munkakönyvét számmal látták el, ami lehetetlenné tette másutt való elhelyezkedésüket. Az elégedetlenkedők a frontra induló →munkaszolgálatos alakulatokba kerülhettek. A hadiüzemekben jelentősebb bérmozgalmakra, sztrájkokra nem került sor. ⬩ SP, 824.
