Nyersanyag-gazdálkodás
Nyersanyag-gazdálkodás Magyarországon a II. világháború idején: a stratégiai fontosságú ásványkincsek és alapanyagok elosztásának és felhasználásának kötött, a békeviszonyoktól eltérően szabályozott rendszere. Az 1938-as →győri program megindulása, a háború, a visszacsatolt területek nyersanyagforrásai jelentősen fellendítették a ~-t, melyben elsősorban a stratégiai fontosságúaké volt a vezető szerep (kőolaj, bauxit). A háború előrehaladtával a n-ek erőteljesen követelték ezeknek az országból való kiszállítását, amit a →magyar-német gazdasági szerződések rögzítettek is. Így 1941-1942-ben kb. 1 millió t, 1943-1944-ben 1,5 millió t, 1944-1945-ben 2 millió t bauxit szállítását igényelte a n. hadigazd. Az 1937-től meginduló kőolajfeltárások (Budafa, Lovászi, Hahót, Lendva-Újfalu) nyomán a kitermelés a II.vh. alatt megközelítette az évi 800 ezer t-t. A rablógazdálkodás következtében az olajmezők tetemes károkat szenvedtek, 1945 után termelésük évi 400 ezer t-ra csökkent. A szénbányászat, ami a II. vh. éveiben közel 1,5 millió t feketekőszenet és 12 millió t barnakőszenet hozott felszínre, döntően a hadiipar részére termelt. A →Szálasi-kormány a háború végéig folytatta a nyersanyagok No-ba való kiszállítását. ⬩ VG, 867.
