Világháború

Teljes szövegű keresés

Világháború: az emberiség életterének meghatározott részére egy időszakban kiterjedő, egymással összefüggésben álló haditevékenységek összessége. A meghatározott rész kritériumai nincsenek kodifikálva, de a „felénél több” elve alapján hallgatólagosan elfogadott, hogy ~-nak tekinthető egy összefüggő háborúsorozat akkor, ha legalább három kontinensen és két óceánon folyik, vmint a részt vevő országok száma meghaladja az érintett kontinensek és óceánok országainak felét. – A történeti szakirodalom két ~-t tart nyilván, az 1914-1918 közötti I., és az 1939-1945 közötti II. ~-t. Az I.~ kitörése egyértelmű, az Osztrák-Magyar Monarchia 1914.júl. 28-i hadüzenetét követően a konfliktus napok alatt világméretűvé szélesedett. Befejezése vitatott, az 1918 őszi fe.szüneteket követően két fronton is (Oroszország és a Közel-Kelet) tovább tartottak a harccselekmények. A II.~ 1939. szept.1-én korlátozott helyi háború formájában tört ki, 1940 tavaszán szélesedett Eu-i méretűvé, s 1941 végén Japán és az USA bekapcsolódásával fejlődött ~-vá. – A világtörténelem során az emberiség érintett része ~-nak érzett és nevezett olyan háborúkat, amelyek akkor az emberiség egy adott kultúrkörének egészére vagy nagy részére kiterjedtek, de a jelen fogalom szerint nem minősíthetők ~-nak. Ilyenek voltak pl. az ókorban a Nagy Sándor-i háborúk (Kr. e. 332-323), a középkorban az Eu. nagy részét érintő invesztitúraháborúk (1073-1177), a keresztes háborúk (1096-1291), a két százéves háború (1066-1204, ill. 1337-1453), a tizenötéves háború (1591/1593-1606), a harmincéves háború (1618-1648). Egyes nézetek (és e szócikk szerzője) az 1914-1945 közötti időszakot egy ~-nak tekintik, s vannak, amelyek a hétéves háborút (1756-1765) és a napóleoni háborúkat (1791-1815) is a ~ kategóriájába sorolják. RI, 1235.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem