Zsidó Tanács

Teljes szövegű keresés

Zsidó Tanács (magyar): 1944.márc.20-án, a megszálló n. hatóságok utasítására Stern Samu elnöklete alatt megalakuló, országos hatáskörű zsidó vezető szerv. Stern javaslatára tagja lett Boda Ernő, Pető Ernő, Wilhelm Károly, a pesti, Csobádi Samu, a budai neológ hitközség elnöke, Kahan-Frankl Samu és Freudiger Fülöp, az ortodox hitközség vezetője, ill. Kahán Niszon a cionisták képviseletében. Máj.8-án Endre László BM-i közig. államtitkár rendeletére a ~ újjáalakult. Új tagjai: Berend Béla, Török Sándor, Nagy József és Gábor János. Boda, Csobádi és Kahán kikerült a ~-ból. Török, az író a kikeresztelkedett zsidókat képviselte, Berend szigetvári főrabbi Endre László javaslatára került a ~-ba. Az első hónapokban a ~-ban a tényleges döntéseket Stern és két bizalmas híve, Pető és Wilhelm hozta. A ~ legfontosabb osztálya a lakás- és utazási o. volt. Itt intézték a lakásaikból kitelepítettek ügyeit, erre az o-ra hárult 1944.nov-ében a gettó megszervezése is. Török később a Mo-i Keresztény Zsidók Szövetségének élére került, helyére júl.22-én Stöckler Lajos lépett. Okt.16. után Stern, Pető és Wilhelm bujkálni kényszerült, a ~ vezetését Domonkos Miksa és Stöckler vette át. Igyekeztek a budapesti gettóba zárt hitsorstársaik életét megszervezni. KL, 1283.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem