Apion

Teljes szövegű keresés

Apion, Απιων, alexandriai grammatikus és polyhistor a Kr. u. 1-ső század első felében, Πλειστονικης és Μοχϑοσς melléknevekkel. Aegyptusban születvén, fiatalon Didymus házába jutott Alexandriában, hol Apolloniusnak, Archibis fiának, és Euphranornak grammatikai előadásait hallgatta, s később mint Theon utóda az alexandriai grammatikus iskolának fejévé lett. De csakhamar elhagyta Alexandriát, mindenütt Homerus felett tartva előadásokat, melyek ürességük daczára nagy tetszésben részesültek. Az alexandriaiak A.-t polgárjoggal ajándékozták meg, miért is ő hálából emezeket a zsidókkal való czivódásaikban szóval és irásban erélyesen támogatta, s többek között az alexandriai antisemita párt által Caligula császárhoz menesztett küldöttségben szóvivőként szerepelt, míg a zsidók küldöttségének vezére Iosephus zsidó történész volt. A. ezután Rómában élt és tanított, még Claudius császár idejében is. Sokoldalú irodalmi tevékenysége kiterjedt a történetre, geographiára, természetrajzra és grammatikára. Művei közül említendők: 1) αιγυπτιακα 5 könyvben Aegyptus történetéről és mívelődéséről; a 3-ik és 4-ik könyvben támadt meg a zsidóságot, és ez bírta a fent említett Iosephust a περι αρχαιοτητος ’Iουδαιϖν vagy (κατα Απιωνος) czímű ellenirat megírására; a munka töredékei, Müller, Fragm. hist. gr. III, 506–516. 2) γλωσσαι Ομηρικαι, ebben Homerus exegesiével foglalkozott, de alexandriai grammatikus volta daczára nem Aristarchus komoly, hanem a pergamumi grammatikai iskola fejének, Cratesnek mindent belemagyarázni akaró módszerét követve. E művét csak későbbi irók nyilatkozataiból és egynehány idézetből ismerjük. Kétes, vajjon a homerusi glossáknak Απιωνος γλωσσαι Ομηριχαι czímen ránk maradt sovány jegyzéke (kiadta Sturz az Etym. Gud. függelékében, 601 s köv. II.) csakugyan egy valódi A.-féle munkának a kivonata, mint Kopp vitatja (Herm. XX, 161 s köv. II), vagy Lehrs szerint egy későbbkori tákolmány. – Irodalom: Kopp, Herm. XX. Baumert, Apionis quae ad Homerum pertinent gragmenta, Regimonti pr. 1886. Sperling, Apion der Grammatiker und sein Verhältniss zum Judentum, progr. Dresda, 1886. P. V.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem