Dardanus.

Teljes szövegű keresés

Dardanus. – 1. Ο Δαρδανοσ, Zeusnak és Electrának fia, a trójaiaknak és (Aeneas) révén a rómaiaknak őse. Arcadiából, a hol született, Samothracéba, onnan viszont Phrygiába vándorol, az utóbbi helyen Teucer királytól egy darab földet kér, hogy rajta várost alapíthasson, és fölépíti Dardaniát. Első feleségével Chrysével hozományul kapja a palladiumot és az athenaei nagy isteneket, a kiknek tiszteletét elébb csak Samothracéban alapította meg, de eztán magával vitte Dardaniába, honnan viszont (utódainak révén) Trójába is elszármaztak. Második felesége Bate volt, Teucer leánya; ezzel nemzette Erichthoniust, Trosnak apját s a halandók leggazdagabbját. Il. 20, 215 skk. Némelyek szerint D. Cretából vagy Italiából, sőt épenséggel magának Trójának környékéről származott. Plut. Cam, 20. Δαρδανιδηκς Homerusnál D. unokája Priamus, Ilus és Anchises. A római-etruscus ősmonda szerint, melyet Vergilius is követ, D. Corynthus etruriai városból való, a hol mint Zeusnak és Electrának fia született. Van olyan hagyomány is, mely szerint D. magának Corythusnak alapítója, melyet egy az aboriginesek felett aratott győzelem emlékére épített. Verg. Aen. 3, 167. 7, 210. – 2. Η Δαρδανος, város a Hellespontus partján, a hasonnevű hegyfok mellett, Abydustól délre. Közelében a peloponnesusi háborúban tengeri csata volt, mely az athenaeiekre nézve kedvezőleg dőlt el. Thuc. 8, 106 skk. Midőn a rómaiak Nagy Antiochsuszal békét kötöttek, a várost Ilionnal egyetemben kegyeletök jeléül szabadnak nyilvánították. Livius 38, 39. Ugyancsak itt fejezték be egy békekötéssel a Mithridates elleni első háborút. L. M.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem