Deioces

Teljes szövegű keresés

Deioces, Δηιοκης, Hdt. 1, 73. 96 sk. szerint az első medus király, a kit az assyriai iga alól való felszabadulásuk után választottak, hogy a zilált országban rendet csináljon és törvényt hozzon; lassankint mind több hatalomra tett szert, testőrséggel vétette magát körül, szigorú udvari szertartással alattvalóitól elzárkózott; székhelyéül Ecbatanát építtette és 53 évi uralkodása után (Kr. e. 700–647.) trónját fiára Phraortesre hagyta. A valóságban távolról sem volt oly hatalmas, a minőnek őt a medus mondák feltüntetik. Az assyriai ékiratok ugyanis Dajaukku (talán óperzsául: dahjauka, a. m. falu előljárója, falusi nemes) nevén a leigázott medus fejedelmek egyikéül emlegetik (a 715. év körül) és Sargon assyiriai király azzal dicsekszik, hogy Dajaukkut legyőzte és a fogságba hurczolta. Lehet, sőt valószínű, hogy D. volt azon uralkodó ház alapítója, a mely a medus nép élén az assyiriaiak ellen a szabadságharczot megkezdette és végre győztesen befejezte. Polyaen. 7, 1. Diod. Sic. 8, 16. Dio Chrys. 3, 1, 38, 4. – Irodalom: Spiegel, Efrân. Alterthumskunde II, 248. Justi, Iran. Namenbuch 76. Maspero, Hist. anc. d. peuples de l’Orient,2 458. 460–3. Hommel, Gesch. d. alt. Morgenlandes 133. Duncker, Gesch. des Alterthums II,5 315–317 l. P. K.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem