Eupolis
Eupolis, Ευπολις, a régibb attikai vígjáték legtehetségesebb költőinek egyike (Hor. sat. 1, 4, 1. Vell. 1, 16, 3. Quintilian. 10, 1, 66. Euanth. de com. p. 4, 3), Aristophanesnek méltó versenytársa, ki mellett legtovább is olvasták (Pers. 2, 92. Lucian. adv. jud. 27), Macrobius pl. a Kr. u. 4. század táján nevét még általánosan ismertnek veszi (Macrob. sat. 7, 5). Az athenaei Sosipolis fia volt (Suid.) s állítólag már 17 éves korában hozott színre comoediákat (429. Kr. e. 87. Ol. 3. évében. Anon. de com. 3, 11. Suid.), az adat valósága esetén természetesen mások neve alatt, mint Aristophanes is és 7-szer győzött (a hiv. lajstrom CIA II 977 a nagy dionysiákon való 3 győzelmét mutatja). Életét a peloponnesusi háború vége előtt vesztette el, valószínüleg a cynossemai ütközet (411) alkalmával a Hellespontusban hazájáért harczolva; az athenaeiek halála fölött való szomorúságukban minden költőt és choreutát felmentettek a katonáskodás alól (Snid.); azt, hogy Alcibiades fojtatta volna vízbe (Themist. or. 8, 110B. Anon. de com. 8, 6. Schol. Aristid. 444. D. Schol. Juven. 2, 92), már Eratosthenes megczáfolta azzal, hogy egyes darabjairól kimutatta hogy későbbi időből valók. Cic. Att. 6, 1, 18. A Paus. 2, 7, 3 említette E., ki Aeginában halt meg és sírját Sicyonhoz közel még a Kr. utáni 2. században is mutogatták, más E. volt. – E. és Aristophanes közt a politikai meggyőződés, tehetség, merészség és élcz, az újdivatú műveltségtől való idegenkedés szoros barátságot létesített. E. még segítségére is volt Aristophanesnek; a Lovagok (424) 2-ik parabasisának végét ugyanis, ama fölséges comikus rajzot, neki tulajdonítják, de nemsokára ellenségekké válva heves küzdelemben vették mérges critika alá egymásnak szellemi és erkölcsi fogyatkozásait. (v. ö. Aristoph. Felhők 553 és Lovagok 528 és 1288 verseinek scholiumjait). A régiek szerint nemes haraggal és fönséges patriotismusszal ad kifejezést népe sülyedtsége feletti fájdalmának, heves volt mint Cratinus, kit mintaképül vett (Antol. 3, 11), személyes támadásaiban merész és kiméletlen (Ath. 5, 216D), de kifejezéseinek hatalmas ereje kedves és könnyű nyelvezettel párosult; tréfái nem mindig finomak ugyan, de gúnyja találó s az elevenig ható, s bár phantasiája rendkívül erős, az alapul vett gondolat biztos és világos kivitelében valódi mester (Plat. 2, 2. Anon. 3, 11); megróják azonban piszkolódásra való hajlamát s tulságos érzékiségét. Galenus egy 3 könyves műben lexikonszerűleg foglalkozik vele, Didymus commentariust írt hozzá. Schmidt, Didymus Chalc. fragm. 308 sk. – Darabjaiul, melyek majdnem kivétel nélkül politikai tartalmuak, 14–17-et említenek (Anon. de com. 3, 11. Suid.); 15-nek czíme biztosan megállapítható, 13-ból töredékek is maradtak fenn, melyek azonban oly jelentéktelenek, hogy belőlük a darab menete fel nem ismerhető. Eupol. fragm. ed. Runkel (1829). Meineke, fragm. com. Graec. 2, 426 skk. (kisebb kiad. 1, 158 skk.) és Kock, com. Att. fragm. 1, 258 skk. Általános politikai tartalmu darabjai közül említendők: a δημοι, A községek, valószínüleg kevéssel 424 előtt (Bergk, de reliquiis com. Att. ant. 336 skk.), mely Athenae helytelen közgazdaságát és a democratia túlkapásait metsző satirával tette nevetségessé, birákul idézve fel a régi nagy államférfiakat. Karát az athenaei demosok alkották. Ennek párja a πολεις. A városok, mely Athenae szövetséges városainak szorongatásáról szól; a Taxiarchi a hadügyet gúnyolja és a Heloták. A polgárság egyes osztályai ellen irányultak: az Astrateuti azok ellen, kik magukat a hadi szolgálat alól kivonták: a βαπται (Keresztelők) Alcibiades és társainak kicsapongó életmódja s a tőlök kedvelt idegen cultusok ellen; A hizelgők, χολαχες, a gazdag és tobzódó Calliast és tányérnyalóit, különösen Protagorast teszi nevetségessé, említi Socratest is (Aristoph. Nub. 96 schol. Lucian. pisc. 25), e darabja 421-ben győzött Aristophanes Békéje fölött (Aristoph. Pax, argument); a Prospaltiae (mint Aristophanes Acharnese) földieinek pörkedvelését gúnyolja. Egyes személyek ellen is irányulnak vígjátékai, minők az Autolycus, melyet 420-ban adatott elő Demostratusszal (Athen. 5, 216D) s 9 évvel később átdolgozva újból színre hozott (Galen. Hippocr. de auct. morb. 15, 424 K. 5, 38B), Autolycus elen, ki 421/20-ban a pancratiumban győzött s a városi pletyka szerint Callias kedvese volt; Maricas, μαριχας 421-ben (Eratosth. Schol. Aristoph. Nub. 552) Hyperbolus demagogus ellen, ki Athenaeben Cleon szerepét akarta játszani, piszkos személyeskedéssel telve (Quint. 1, 10, 18. V. ö. 190 fragm. Hesych. Marcias alatt. 183 sk. fragm. Aristoph. Nub. 555), A mesevilágból veszik tárgyukat a karáról elnevezett Bakok, a korabeli zene ellen 424 előttről (v. ö. Bergk, reliqu. com. Att. 366 skk. Wilamowitz, observ. crit. 24. 35 l.); az Aranykor, melyben az athenaeieknek hosszú időn át Cleonba vetett reményei felett gúnyolódik. SZ. I.
