Év.
Év. – I. A görögöknél. Már Homerus az évnek 4 szakát látszik ösmerni, a tavasz (εαρ), nyár, (δερος), nyárutó (οπωρη) és tél (χειμων) szakát. Hesiodus a fiastyúk reggeli felkeltétől számítja a nyarat (αμητος), reggeli lenyugtától a tél (αροτος) bekövetkeztét (op. et d. 383 sk.), az Arcturus csillag reggeli feltüntétől pedig a tavasz idejét, reggeli letüntétől kezdve az őszét (u. o. 564 skk. 609 skk.). Az évnek négy részre való osztása tehát a görögöknél régi keletű. A hold járásának megfigyeléséből kifolyólag aztán keletkezett talán már a homerusi időkben (v. ö. Helius nyájainak mythusával az Od. 12, 127 skk.) az évnek 12 hóra való beosztása. 354 nap tett így náluk egy esztendőt, de voltaképen egy-egy hónap tartamának mathematikai pontossággal 29 nap 12 óra 44’ és 3”-ből kellett volna állania; átlagos számítással aztán a naptári hónapban egyszer 29 napot számláltak (s az ily hónapot υμν χοιλος vagyis hiányos hónak nevezték), rákövetkezőleg pedig 30-at (μην πλιηρης = teljes hó). Holdtölte a hiányos hóban 14-ikére, a teljesben 15-ikére esett s napját διχομηνια-nak nevezték, míg νουμηνια-nak a hó elsejét, vagyis újhold napját. A hold telése illetőleg fogyásának három szakát vévén fel általában, decasokra osztották a hónapot, úgy hogy hókezdet (μηνος ισταμενου), hóközép μεσουντιος επι δεχα) s hóvég (ϕϑινοντος) szakait kapták. Ehez képest pl. a hó 4. napjának τεταρτη, ισταμενου, 14. napjának τεταρτη επι δεχα, 24. napjának εβδομη ϕϑινοντος (visszafelé számítva, de τετρας v. τεταρτη μυετ’ ειχαδας is) volt a neve, a 29-nek végre a hiányos hóban ενη και νεα, a teljesben δευτερα ϕϑινοντος nevet is adtak. Mivel 32 hó leforgása után már 23 1/2 órányi időtöbblet mutatkozott, szökőnapot is kellett beszúrni (ευβολιμος), melyet mindig a hiányos hóhoz csatoltak. A hiányos hónapoknak teli hónapokkal való rendes váltakozásából eredő hiányt szintén egy szökő nap betoldásával pótolták. Majd mivel holdévök mathematikai pontossággal 354 napra 8 órára 48’ és 36”-re terjedt, időről-időre szökőhónapot toldtak hozzá, úgy hogy szökőévük akkor 383 nap 21 óra 32’ és 39”-ből állott. Ebből persze újabb időszámítási zavarok származtak, melyeket végre az atheanei Meton iparkodott azzal oszlatni, hogy egy ú. n. nagy évet (μεγας ενιαυτος-t) vett fel, mely 19 évből állt, összesen 235 hónapból (belőlük 7 hó szökőhó volt) s 6940 napból; tehát viszonylag igen tökéletes volt, a mennyiben egy hónap átlagos tartama igy csak 29 nap 12 óra 45’ és 57” volt, vagyis a csillagászati hónál még 2’-el se több. Rendszerét aztán javította Callippus, ki 76 (= 4×19) évi időszakot vett fel s elvéve belőle 1/76-od napot, azt az időközt, mely Metonnál 27760 napot tett volna ki, 27759-re redukálta, s ezzel már a Julius Caesar évszámításához igen közel járt, a mennyiben csak 22”-el lépte túl a csillagászati hó tartamát. A hónapok elnevezése különböző volt, más a boeotiai, más a delosi, más a delphii, mint az attikai naptárban. Utóbbiban ezek következtek egymásra: ’Εχατουβαιων (körülbelül jul-nak megfelelőleg), Μεταγειτνιων (augustus táján), Βομδρομιων (sept. körül), Πυανεφιων (oct. körül), Μαιμχτηοιων (nov. táj.), Ποσειδεων (dec.), szökőévben hozzájárult a Ποσειδεων δευτερος (dec.-jan. táján), Γαμηλιων (jan. táján), ’Αϑεστηριων (febr.), ’Ελαϕηβολιων (mart.), Μουνχτν (apr.), Φαργηλιων (maj.), Σχιροϕοριων (jun. táján). – II. A rómaiaknál. Ezeknél is korán találjuk az évnek (annus) 4 részre való osztását, egészen mint a görögöknél, csakhogy az ősz kezdetét a Lantcsillagzat letüntéhez kötik, vagyis augustus hó közepe tájára. A hónapokra (menses) való beosztást a régi római írók Romulus kezdeményezésére vezetik vissza, ki az évet 10 hóra osztotta volna be s Martiusszal kezdte volna (a többi hónapok nevei Aprilis, Majus, Junius, Quintilis, Sextilis, September, October, November, December); ugyancsak szerintük Numa toldotta volna hozzá a Januariust és a Februariust. De ez csak föltevés, mely abból származott, hogy a September, October, November, December hónapokban rejlő számnevek alapján következtettek. Nyilván a rómaiaknál is a nap járásához alkalmazták az évet, holdhónapokat vettek fel, csakhogy a páros számok iránt való babonából az év tartamát 355 napra nyújtották ki. A köztársaság naptári évének így 12 hónapja volt, melyek közül Martius, Majus, Quintilis (Quinctilis = Julius) és Octobernek 31, Februariusnak 28, a többinek 29 napja volt. A hó elsejét újhold bekövetkezte szabta meg, ezt kikiáltotta (= calare) a pontifex maximus, innen a hó elseje a Calendae nevet kapta. A 31 napos hónapokban a Nonák és Idusok 7-ik, illetőleg 15-re estek, a többi hónapban az 5-ik illetőleg 13-ik napra. Minden 2-ik esztendőt febr. 23-ika után szökőnapok betoldásával 377, rákövetkezőleg 378 napra hosszabbították meg, s a Februaris hátralevő 5 napját a szökőnapokkal akként egy szökőhóvá (mensis intercalaris, talán Mercedonius) egészítették ki. A polgári évben körülbelül ekként számítottak: 1. Kalendae, 2. ante diem quartum Nonas (pl. Septembres), 4. pridie Nonas, 5. Nonae, 6. ante diem octavum Idus, 13. Idus, 14. ante diem septimum decimum Kalendas (Octobres), 29. pridie Kalendas (Octobres); a 31-es hónapokban azonban ante diem quartum Kalendas (pl. Apriles); a szökőévben febr. 14. ante diem undecimum Kalendas intercalares, 23. pridie Kal. intercal. A mensis intercalaris 1. Kalendae intercalares. 5. Nonae intercalares, 27. (23 napos toldásnál) a. d. III. Kal. Martias, 28. pridie Kal. Mart. Ilyen számítás mellett azonban 3 ú. n. octennium leforgása (8790 nap) után 24 napi fölösleg mutatkozott, melyet, hogy a naptárból kiküszöböljenek, a 3-ik octenniumban az évek tartamát akként szabták meg, hogy a 17. év 355, a 18. 377, a 19. 355, a 20. 377. a 21. 355, a 22. 377, a 23. 355, a 24. év 355 napból állott, míg az első kettőben a páratlan számú évek 355, a páros számok felváltva 377 és 378 naposak voltak. Az ezen időszámításból eredő zavarok azonban ezzel nem enyésztek el, mígnem Caesar az alexandriai mathematikussal Sosigenesszel javított naptárt nem készíttetett (ekkor kapta a Quintilis Caesar tiszteletére a Julius nevet). Ehhez képest 708-ban a. u. c., 46-ban Kr. e. Caesar a szokásos 23 napot toldotta bele februarius 23-ika után s azonkívül 2 hóra elosztva 67 napot, úgy hogy az az év 445 napot számlált 355 helyett, attól fogva 365 napból állónak állapította meg az évet, minden negyedik évet szökőévnek 366 nappal; a Sextilis (= Augustus, Aug. császár tiszteletére), December és Januarius 31 napos hónapokká egészíttetének ki, Aprilis, Junius, Sept. és Nov. 30 napos hónapokká. Ekként a mi évszámításunknak is megvetette alapjait. A naptár neve Calendarium (Kalendarium), melyen azonban adóskönyvet is értettek, a mennyiben a Calendákon kellett a kamatot fizetni. V. ö. Unger, Zeitrechnung der Griechen und Römer (Müller I. Handbuch-ja 2. kiad. [1892] 716–831 l.). Soltau, Römische Chronologie, Freiburg in Br., 1889. Wislicenus, Astron. Chronologie, Leipzig, 1895. Finály Henrik, A görögök időszámítása, Erd. Muz. 1882. 1–49. u. o. 65–116. U. a., Der altröm. Kalendar, Budapest, 1882. A római naptárt l. Függelék, A, IV. alatt V. R.
